Krétapor felhők

reggel

2010-09-11T11:14:00.003+03:00

evelin felébredt. a nap hasogatta a pupilláját. a szoba fülledt volt. meleg és páradús. ablakot kéne nyitni, fogalmazódott meg evelinben és csak nézte, nézte az ablakot. egy madártoll csapódott neki, lassan siklott le az üvegen. mintha egy jel lenne, mintha jelenteni akarna valamit, gondolta evelin és bekapcsolta a tévét.

húsvét

2010-04-04T12:17:00.001+03:00

hát igen! nagyon igen! a nap süt, mintha dézsából öntenék és a Kék Tündér sütit varázsolt. és Fred szeret. de még hogy. és én is hogy...ez aztán az ünnep!

surrexi

2010-01-22T12:44:00.002+02:00

talán ha erőltetem. vagy nem tudom. lehet hogy csak meg kell nyitni ezt az ablakot. most megy ez már. pötyögök. még semmi értelmeset, de talán ebből is lehet valami. bejegyzés mindenképp. evelin is vár. tovább lépne. nekem is kell. nem tovább lépni. itt maradni inkább ebben a bolodog, gondtalan fényességben. csak írni kell mellé. mert ez már több a soknál. szóval hogy ezután.... jó? megpróbálom. végülis tényleg nem olyan nehéz... mosolyka!

az újabbik

2010-01-01T11:20:00.002+02:00

hát átléptünk vala. és Vele együtt.
kincsemet őrizgetve, takargatva hessegetem a felhőket az égről. s hogy szerelmem még teljesebbé váljon éneklek örök dallamokat. virágba borultunk mint tavasszal a fák, de ez a virágzás örök és megfordíthatatlan. fogadalmat nem teszünk. tett azt már helyettünk a szív. és mi ismerjük örök titkait. néha megcsillan gyűrűmön a fény. és fény csillan a szemében is. életem oda lett bezárva s kulcsát én dobom el. hogy zárja zár maradjon.
új évet kezdünk. új erővel, tiszta lappal, hogy a tiszta lapot teleírhassuk szebbnél szebb csodákkal. olyan csodákkal melyeket az élet fakasztott bennünk.

fényben

2009-12-10T08:09:00.004+02:00

fény hullott az arcára. az a tipikus reggeli éles fény, amitől résnyire húzod össze a szemed és kéjelegve nyújtózol benne. ilye csodát még soha nem láttam. békés volt az arca, nyugodt. a tegnapi gondokat öszehajtogatva az ágy mellé tette még az éjjel. tudom, hogy ébredés után újra magára fogja ölteni... szorosan hozzá bújtam. megölelt, azzal a természetességgel, amivel reggel kitöltjük a kávét. hirtelen valami puhát és meleget éreztem a hátán. kinőttek a szárnyai...

repedés

2009-11-08T09:54:00.000+02:00

láttam az arcát mikor tükörbe nézett. könnyes lett a szeme. neki, aki nem hitt a múltban. nem tartott soká a pillanat. leszakadt a tükörről, rámfordult és megfogta a kezem. most már mindet értek, mondta és elment. nem láttam azóta.

história

2009-11-08T09:36:00.002+02:00

fölrepült és megcsillogtatta szárnyait a fényben. igazán jól sikerült szárnyak voltak. isten is mosolygott neki. ő volt a legszebb. a legnagyobb. boldog volt. aztán érkeztek a gondok. míg végül csak a dac maradt. a lázadás. lucifer letaszíttatott...

a bukott angyalok szárnyát levágják. emberként élnek a földön. ha nővel gyermeket nemzenek, isteni fattyú születik. az anya mindig belehal a szülésbe. e gyermekek neve nephilim.

néha elmászott a falig. egy fa tövében megbújva figyelte a kerubokat. két lelkes szobor, gondolta keserűen. évezredek múlnak el, míg pislognak egyet...még mást is gondolt. átkozódott is néha. és eltette a faleveleket, melyek a falon túlról hullottak az ölébe.

fokatlanul

2009-11-02T18:46:00.003+02:00

vacogok a teraszon, mert fok is alig van. egyedül ül a nyakamon a magány...hogy is ülhetne ketten? de jó magány ez. barátom. néha megbeszéljük pörös ügyeinket. fényesre polírozott szakállal harsánykodik néha, de rászólok. elhallgat inkább...

ja, és várok...már nem kell sokat aludni addig. már egyre közeledik, jön. és nem a játszma vége.

na tüsszögök már, behúzódom inkább a melegbe.

tudod te azt

2009-10-30T02:36:00.004+02:00

az arcom is sápadtabb egy árnyalattal
ha nem vagy
nem baj ez csak elgondolkodtató
hogy vagy az kegy
isteni irónia
hálám jeléül hallgatok
megszoktalak
mint test a meleget
mint lélek a csendet
mint fű a növekedést
csak vigyázz miránk
én vigyázok
ne gázolják gazok azt mi van nekünk
hogy hol vagy
nem kérdezem
elég a létezésed
remélni nem remélek
hiszek csupán
megment kettőnket is
csak szemed tűnjön fel
mint sugár felhőkoszorún át
csak csókod zengjen
mint sokadalom
vagyok máris- minden mit kívánsz

észrevétlen-

2009-10-26T16:56:00.003+02:00

szinte észre sem vettem

mint egy falevél a vállon

vagy katica

ahogy leszáll

olyan könnyed mint az álom

mint a lélegzet mely hajam közt

sóhajt

átölelt megszállt

és látott

mint soha senki más

evelin madara

2009-10-22T15:55:00.008+03:00

evelin várta az esőt. már jó pár napja száraz volt a levegő. mintha az ember fűrészport nyeldesne, homokot. a hangok eltompultak és a színek... a színeket mintha egy koszos ablaküvegen keresztül nézte volna. a boldogság madara kék. és nincsen lába, nem tud leszállni. milyen fáradt lehet már a sok repüléstől. evelin elhatározta, hogy lábakat készít a boldogságmadárnak. először kartonpapírból vágta, ki, de az nagyon esetlen volt. a következőt gyufaszálakból készítette, és lefestette kékre. nem volt szép. aztán drótból eszkabált két madár lábat, de abban nem volt semmi élet. robotláb- gondolta. aztán horgolni kezdett. az meg nem tartotta volna meg a madár súlyát, meg amúgy is, elbaszott kesztyűcskékre emlékeztette evelint.
evelin hátravetette a fejét és mereven bámulta a plafont. üvegből kellene, vagy porcelánból. ekkor kezdett el esni az eső. evelin hátravetett fejjel mosolygott a székben.

utazás

2009-10-21T22:23:00.000+03:00

evelin szerette hallgatni a vonat kattogást. ugyanúgy lüktetett mint a szíve, nem vetve alá magát semmilyen logikus ritmusképletnek. egyedül ült a fülkében. de nem volt magányos. evelin mindig remek társaságot nyújtott önmagának. órákig tudott vitatkozni másik énjével, anélkül, hogy meggyőzte volna azt, vagy az őt.

evelin rátapadt az ablakra, úgy szívta magába a tájat. régen nem utazott. és régen nem figyelte meg, hogy milyen gyönyörűek a fák ősszel. és a felhők...a felhők megint megelevenedtek, mint egykor, gyermekkorába. újra látta a színjátékot, amely az égre van kifeszítve. evelin elszomorodott. hová zárta be magát évekre, hogy így elsuhant mellette az élet? ekkor fölcsendült emlékében az Ő hangja, de már nem rendítette meg. Prága...platánok...a kezünk...együtt...folyópart...a hajad...csendes belenyugvással vette tudomásul, hogy kiköltözött belőle. kicsit talán örült is neki. sőt, minél tovább nézte az vonat mellett elhaladó hegyeket- mert a vonat áll ugye evelin? az mindig csak áll...a hegyek vonulnak...- annál jobban örült.

mély lélegzetet vett, elhallgattatta a hangokat a fejében és mosolyogva gondolt arra, hogy valahol már nagyon várják.

szempillantás

2009-10-18T12:31:00.003+03:00

raphael rámnéz és felemel. úgy szorítja a kezem, hogy már szinte fáj. nehéz dolog a felelősség, az odaadás, a feltétlen bizalom. angyalom ne engedj- messze vagyok még magamtól...

na tessék!

2009-10-17T12:12:00.001+03:00

- Micimackó! Mi van, ha egyszer elkövetkezik egy olyan nap, amikor el kell válnunk?

- Ha együtt válhatunk el, akkor semmi kifogásom ellene.

őszi télen

2009-10-15T19:38:00.002+03:00

ránk tört a tél. nem vártuk. jött. elvétve hóval, de inkább széllel süvít és fagyaszt. de valahogy nagyon szép most ez a tél. vagy csak én vagyok kivételesen boldog... eldönthetetlen. talán ez az őszi tél olyan egyedi, hogy nem tudom levenni róla a szemem. talán a kicsi szívem vackolódik odabent annyira, hogy nem tudom figyelmen kívül hagyni. talányok talánya.
de szép ez. így szép. ezzel a hideggel. a hideggel mindig tisztaság jár. megtisztulunk. levetközzük a buja meleget.
átölelve tartom magam álmomban, mert félek, hogy elengednek. psssssszt! csitulj...csitulj!

egy szempár villan föl egy pillanatra...olyan ismerős...tudom már...tudom...a Tied az...a tied...mert itt vagy...mindig is itt voltál...nem vagyok egyedül...

egy rosszulsikerült vers

2009-10-15T18:45:00.003+03:00

ne féljetek.
én vagyok a világ.
hátamon hordom az eget-
egykor atlasz lehetett
olyan mint én-
és homlokomon gyöngyöznek a csillagok.
erős vagyok. halhatatlan is.
vigyázok rátok-
álmodok.

ó-hajtok

2009-10-09T20:33:00.005+03:00

valahányszor vagyok, máris nemleszek. csak a lebegés van. csak a lebegés. talajszinten keresem az életet, de mint a gyík...leszakajtja a farkát ha kezembe kerül.

álmodtam egyszer elefántot is, virágot is. akkor még valósnak tűntek.

ó-hajtok én! mert lazán nem lehet. hát csak rajta lelkek, rabok. még itt vagyok. tépjetek!

2009-09-24T10:44:00.002+03:00

lassan magamra kacsintok.
indulunk.
ha fogod a kezem a szemed sem kell kinyitanod. tudom, hogy nem akarsz jönni. fárasztó lesz és idegölő. de kibírjuk (ketten biztosan) mindenfajta kisebb testi sértés nélkül. csak a kezed kérem.
elviszlek majd oda is, ahol moslyognak a szélben a platánok. megígérem. és majd nyugodt szívvel fogod majd megérinteni a törzsüket.
tiszta vagy. habnál is fellegnél is.
és nem fogsz majd álmodni. úgy fogsz aludni, minta meghaltál volna. nem fogod látni őket.
és írni is fogunk. ketten. segítünk egymásnak. erről szól az egész, nem?
nem volt könnyű meggyőzni magam. nehéz eset vagyok...

magyarázom, hallod???

2009-09-18T15:48:00.002+03:00

az angyalom megtiltotta hogy írjak, míg be nem gyógyulnak a szárnyai helyén lévő csonkok.

-----------------a szárnyait én téptem ki dühödt őrületemben.

gyülöltem sírni látni Őt...

a jateknak nincs vege

2009-09-03T12:35:00.003+03:00

ekezetek nelkul, szabadon, utanam.

svajc kis orszag. jatek orszag. ahol jatek panz van es sok sok babahaz. az emebrek is olyanok, mintha meseskonyvbol leptek volna ki -oregneni oregbacsival kezenfogva ballag-. en is mesesen erzem magam. neha ramtor a magany, de penelope itt van olyankor. eggyutt gyoztuk le a kilometereket. ez mar jelent valamit. jelenteset talalgatjuk. ja, es oriasi tevedesben eltem: a lila tehen nem svajci hanem osztrak! na de majd becsben elkotom.
tiszulok, BOLDOGulok, elek. az ur tenyeren csukott szemmel csucsulok.

meghasonulva

2009-08-28T22:17:00.002+03:00

ott áll a hitetlen két kezét széttárva, vöröslő szemekkel. isten, hallod? te, aki nem vagy! aki nem lehetsz, mert nem hiszlek téged, hallod? nem bírom tovább. nem akarom húzni a terhet. fáj a vállam, szomjas vagyok és mérhetetlenül kiégett. engedd hogy elhiggyelek! egyébre nem vagyok már képes.

evangélium

2009-08-21T14:34:00.002+03:00

evelin hetekig nem tudott magáról. amikor felébredt átható kórházszag fogadta. kissé kába volt és fásult. nem akarta tudni, hogy mi történt és miért. de az emlékek durván rákényszerítették magukat. aztán eszébe jutott ő. a hangja. prágába megyünk. fogom majd a kezed. aztán nem fogta. evelin hitte, hogy minden ember eredendően jó. hitt az emberekben. kint sütött a nap. nagyon. mintha most süthetne utoljára. aznap sárgarépafőzelék volt az ebéd. evelin kedvence. boldog volt.

kifordiitva

2009-08-13T17:01:00.002+03:00

csillapodj sziiv. fáj az átalakulás. szemlehúnyva érzed magdban a legjobban a lelket. várom a meteoresőt. várom a vonat kattogást. várom a csendünket. várom a renaissance-t. várom lénát.

kiakad szemekben mefagyott félelem. halott a város. tommpa sikolyok visszhagjai köröznek fölötte. hol a ruhám? mezetlenül borzongok a kút hideg lehelletében. karnyújtásnyira van a pokol, van a mennyország.

sssssssssssss. halgasd csak! neked szólok. hallod? mint a bükkfalevelek hangja, olyan csöndesen. ha kinyitom a szemem minden eltűnik. csak te ragyogsz majd fényesen előttem. csak te. csak te.

mi ez ha nem vallomás?

szemcsék a szem sarkában

2009-08-08T14:25:00.002+03:00

"Nem fáraszt lángon járni még
s a csábszavú, bukott szeráf?
Feledd a múlt bűvöletét."

szaladj a szélben. kendőd mint második bőröd tapad reád. szemed tágra nyílt, mint drogos pupillája. hátad mögött ő szólít, az örök szerető. ne fordulj meg. szemében hordozza a halált.

hahó a tenger

2009-08-03T16:00:00.002+03:00

tudom, hogy giccses, de olyan jó érzés hallgatni a hullámokat. eltűnök valahol a tajtékok közt...ne várjatok...

magányosabb az angyaloknál

2009-07-21T15:53:00.004+03:00

végre itthon, ahol el lehet bújni. ahol nem kell vizslató szemek elé állni. hogy mi bajom? az egész világ. és benne minden férfi és nő. akit szeretek attól csak közönyt kaptam. mit közönyt? inkább nem is figyelt, nehogy rossz legyen neki. csak nikander és nephelé voltak azok akik úgy fogadtak magukba mint akkor. áldás ez. áldás.
és most az örök városban. bújkálok a saját árnyékom elől. csak benjámin mellett ülni jó. neki mondani sem kell hogy mi van, tudja ő. és sírtam, sokat sírtam az elmúlt napokban. de az is elmúlik. mint minden.
jön a nyár. és elsimulnak a ráncok. anyám keze és apám szakállában sárga folt. jó éjszakát...

KI-álltvány

2009-07-14T15:21:00.002+03:00

művészetet nem csinálni kell
művészetet érezni és élni kell
vesszen minden olyan álművész
ki a saját személyét a játék öröme
fölé helyezi aki ráerőszakolja
frusztrációit mások játékára önmagát
nem önmaga hanem mások elnyomása
által akarja megvalósítani aki számára
az értékek elkorcsosultak akikből hiányzika
az őszintaség szeretet alázat és a gyermek
aki felnőtt és nem engedi már
magát játszani akinek fontosabb a
mindennapok kényelme mint a munka
öröme vesszenek a hozzánemértők
a megnemértők a szemellenzősök
a maradiak a nyitásra képtelenek
vesszenek az érzelmileg szegények
a gondolkodásilag korlátoltak
éljen az egy igaz művészet
mely oszthatatlanul létezik és uralkodik
tanulj meg fejet hajtani szenvedni
tűrni örülni nevetni sírni
beszélni megérinteni érezni
felfogni játszani remélni hinni
TANULJ MEG SZERETNI

arbeit macht...

2009-07-12T15:28:00.002+03:00

és tényleg és valóban. ó hogy milyen jó mikor jó elfáradni. és a kékfoltok a combon és sípcsonton és a szúnyogcsípések és a víztelenség. mert jó. tényleg jó. és léna és dédé és syl és....hát sey...ez már nem annyira jó. de a többiek és a munka. bárcsak ez tartana még sokáigabb mint bármi más.

álomvizsga

2009-07-02T16:23:00.002+03:00

begubózni elbújni menekülni
engem nagyon bánt az isten
haragszik rám förtelmesen
csak tudnám mért
pedig lelkem jól van-volt mostanig
fáradt vagyok
az elhalálozáshoz is energia kell
pillants ide
árnyékom is jobban van
ne bánts már jó
sunshine írt
the rain comes

sokk

2009-06-26T12:00:00.003+03:00

zuhogó záporban sétált evelin. körülötte elmosódott a tér. emberek bámultak kapualjakból. emberek bámultak ablakok mögül. emberek bámultak teraszokról, meleg kávét kortyolva. evelin fejére tapadt a haja, táskáját szorongatta, nadrágja a földet súrolta nehezen a víztől. evelin sétált a záporban. a zápor is sétált evelinben. és nem akadt olyan ház, amelyik befogadta volna a csuromvizes lányt. nem volt olyan épület, mely kinyitotta volna kapuját előtte. evelin sétált a záporban. és nem vette észre, hogy vizes. nem vette észre hogy nézik, nem vette észre, hogy nincs hová mennie. evelin agya kizárt minden külső tényezőt. evelin mezőt látott és bárányfelhőket. evelin mosolygott. mosolyogva lépett le az úttestre. akkor is mosolygott, amikor az autó elütötte.

nyar

2009-06-18T15:18:00.002+03:00

ó, hogy gyűlölöm a nyarat. jön és rámtör a furcsaságaival. nem tudok tőle aludni. sírnom kell tőle. nyugtalan leszek. bulgakov érthette ezt a nyugtalanságot.
mintha elfelejtettél volna valamit, ami nagyon fontos. és menned kéne valahová, de nem tudod hová. amikor úgy érzed talákoznod kéne valakivel, de elfelejtetted a címet és az időpontot. mintha csinálnod kéne valamit, ami nem jut eszedbe.
minden perce igér valamit, kecsegtet valamivel és nem tudod mivel. csak azt a feszítő nyugtalanságot érzed magadban amitől nem tudsz lélegezni. ó, hogy utálom én a nyarat!

you've got mail!

2009-06-18T00:58:00.002+03:00

evelin elolvasta az üzenetet és röhögőgörcsöt kapott. majd sírt egy sort. mindenkinek vannak rossz napjai. ez különösen az volt evelinnek. nehezen szakadt el addigi életétől. belefáradt. de elviselte. lezárta és valami újat kezdett. és akkor jött az üzenet. ó, evelin. a fenébe veled. nem neked találták ki ezt a világot. az üzenet tömör volt. de nagyon velős. holnap érkezem.

meglepetés

2009-06-16T23:02:00.003+03:00

evelin épp hogy össze nem rogyott a fáradtságtól, de még kipréselt magából egy köszönömöt és egy viszlátot, mielőtt kilépett az épületből. nem igazán gondolkodott el azon, hogy a portás miért nyitja ki neki mindig olyan előzékenyen az ajtót. nem is számított. sietve lépkedett, nehogy lekésse a villamost. időben ért oda. kevesen ültek a villamoson. evelin lerogyott egy ablak melletti székre. meredten bámult maga elé, mint egy autista. az ellenőr furcsán nézett rá.evelin automatikusan előkaparta a pénztárcáját és elővette a bérletét. az ellenőr sokáig (legalábbis evelinnek így tűnt) tartotta a kezében a bérletet. majd megköszönte és tovább lépett. a villamos fékez. evelin összekapja magát. még csak pár lépés az ágy. a sikátor sötét volt, mint mindig, és vizeletszagú. de evelin nem érezte. már az első hetekben megszokta, hogy visszatartja a lélegzetét míg beér a tömbházba. míg a kulcsát kereste a táskájában, az ajtó kinyílt. és ott állt ő, aki már elment egyszer. evelin csak néze. sokáig nézte és szeme lassan megtelt könnyel. hátatfordított és otthagyta. nem szaladt. még csak nem is sietett. határozott indult előre, egyik kisutcából a másikba kanyarodva, míg végül elérte a folyót. tudta, hogy a másik nem követi. a másik még mindig ott áll és várja őt.virrasztani fog a másik. és ő vissza fog menni reggel. csapzottan és kisírt szemekkel és akkor a másik magához öleli és lefekteti és betakarja. és ő nem fog egy szót sem szólni. és a másik sem fog beszélni, csak ül az ágya szélén és nézi őt. ezt mind tudta evelin. ezzel a tudattal ült le a fűbe a folyópartján és ezzel a tudattal sírta magát valami tetszhalott szerű állapotban, melyből csak egy-egy éles emlékkép rángatta ki. nagyon lassan lett reggel. nagyon-nagyon lassan. neki is és a másiknak is.

múltidézés

2009-06-15T20:11:00.003+03:00

a kávéház, ahová evelin beült egyik régi barátnőjével, kissé kopott volt már. látszott, hogy sokan és sokat járnak ide. az a meleg illat terjengett, tudjátok, ami ilyen helyeken szokott. amitől olyan jó beülni. evelin ránézett a régi barátnőjére és hirtelen nem tudott megszólalni. nem találta azokat a szófordulatokat amik megfelelőek(adekváltak, gondolta evelin) lettek volna egy ilyen beszélgetés elkezdéséhez. egy belső hang azt mondta neki, hogy álljon fel, kérjen bocsánatot és távozzon. de evelin nem hallgatott a hangra. a barátnője merően nézte. megváltozhatott a három év alatt. igen. sok minden történt evelinnel. felnőtt, megkomolyodott. a ruháit is megváltoztatta. nem hordta már azokat a szívderítően színes, csacska ruhákat. a frizurája is más lett. komolyabb. nőiesebb. sokáig hallgattak. aztán valahogy megindult az a kínos társalgás, aminek az első percében világos, hogy a két társalgó embernek többé semmi köze egymáshoz. megittak egy-egy kávét, elszívtak pár cigarettát(igen, evelin is cigarettázott már) aztán távozni készültek. evelin ragaszkodott ahhoz hogy fizessen. újabb találkozót nem beszéltek meg.

a reggeli metró

2009-06-15T20:02:00.003+03:00

szerda volt talán. ki emlékszik már ilyen jelentéktelen apróságokra. evelin kiszállt a metró utolsó kocsijából. kevesen voltak. korán volt. olyan bágyadt hajnal féle, vagy nem is tudom... evelin, tehát, kiszállt. elindult. hirtelen valaki egy ismerős dallamost kezdett el fütyülni a háta mögött. evelin elmosolyodott. de nem nézett hátra. a füttyszó pedig neki szólt. őt hívta, őt kérte. evelin tovább ment. valamiért könnyebben lépkedett. arra gondolt, akivel az éjjel átbeszélte az éjszakát. hosszú és fájdalmas beszélgetés volt. evelin nem állt meg. úgy ment tovább, mint akinek komoly célja van. közban még ő sem tudta, mihez fog kezdeni a megüresedett hetével. talán szomorúnak kellett volna lennie. talán sírnia kellett volna. de evelin nem volt szomorú és végképp nem sírt. a füttyszó belezengett a fejébe. tudta, hogy neki szól. tudta, hogy őt keresi. de nem fordult meg. de nem nézett vissza. evelin egyedül volt. és egyedül akart lenni. először életében élvezte az egyedüllét örömeit és nem engedte, hogy bármi betörjön magányába. a tegnap éjszaka is elszállt. meglehetősen távolinak tűnt már. evelin összegombolta a kabátját és kilépett a fényre.

az élete

2009-06-15T19:45:00.005+03:00

evelin sokszor volt egyedül.
evelinnek nem voltak szülei.
evelin nem szokott sírni.
evelin nem örökölt semmit.
evelinnek kevés barátja van.
evelin csak egyszer volt szerelmes.
evelin nem érti a világot.
evelin egy naiv kisgyerek.
evelint könnyű átverni.
evelin elhagyja magát.
evelin magányos.
evelin, evelin.

elmenés és béke

2009-06-15T19:18:00.004+03:00

ó, evelin!
hát láttalak már sírni.
mért takarod el az arcod?
nem szakad meg semmi.
a szívünk legkevésbé.
evelin, add fel a harcod.
mit remélsz, evelin?
elmenést és békét?
árnyalt pilláidon megértés remeg.
na, töröld meg orrod a zsebkendőmben.
nem érdemes.
evelin! nagy lány vagy már.
neked magyarázzam?
hogy elmúlt a nyár, hát el.
történt ez még így.
tudod, tudom, erős ez így kicsit.
de hidd el, evelin, lesz itt még békés
karácsony és egyéb ünnep is.
találkozunk még evelin.
fogod majd még a kezem.
s majd ha nyílik a metró ajtaja,
elhagylak megint.
túléled, evelin.
légy kemény, evelin.
menj, indulj utadra,
ó, evelin!

pár sör után. ömlesztve.

2009-06-08T01:21:00.004+03:00

újabban kipihenten figyelem saját fejleményeimet. nem igazán érdekelnek a külsőségek-értsd ahogy akarod- inkább azzal foglalkozom, hogy belülről mi mozdít. ez nem gátol abban, hogy, mondjuk, frizurát váltsak. a lényeg úgyis az önmagam figyelése. elég szánalmas amúgy, ha érdekel valakit. minduntalan megdöbbenek saját naívságomon. veszekszem magammal,-igen! fennhangon az utcán-saját igazamat próbálom elfogadtatni. nem könnyű. hát nem. mikor önmagam hülyesége gátol a tovább lépésben. nem, nem vagyok szerelmes. ezt is ezerszer megbeszéltük. attól még szenvedtetem magam. hátha jobb lesz, de legalább más. na nem. ne ragadtassuk el magunkat. elmondanám egyszer. csak ne kéne mindent megfogalmazni. rajzolni meg nem tudok. mi lenne hát a megoldás? mutogassam el? még én sem tudom mit. csak kínozom itt mindkét énem, a nagy racionálist az észérveivel és a kis szentimentalistát, akinek útgyis mindig vétó joga van. megegyezhetnék végre magammal is. túlélhetném a történéseimet. de nem. ehhez vagyok buta.
a herceg meg-szerelemhez visszatérve-elinal. nem fárasztja magát hülyeségekkel. na de ez van. próbálok túl lenni rajta. szent alkohol a mennyekben, segíts meg!

sírva vígad

2009-06-04T22:10:00.002+03:00

ach! was sollts? es geht doch weiter. oder was?

agyamra pilledt a homály.
vakulok.
vérem sűrű.
folyton folydogál.
csapkodom magam
vén aszkéta lettem
hol vagyok magamból?
könyveim letettem és
csak bámulok.
ne beszéljünk szerelemről.
fáraszt (fároszt).
és amúgysem érdemes.
elmondtak róla minden
elmondhatót.
talán nem is kellett volna.
váltsunk adót.
váltsuk meg magunkat.
erőfeszítésnek ez is elég.
csak ne legyünk annyira némák!

az információ

2009-05-31T19:52:00.002+03:00

óhohóóó. sok víz lefolyt már a maroson is mióta. még kérded? á , hagyjuk, mert mindegy is. azóta történt egy s más. neked nem fontos, én belehaltam. de halálom nem volt állandó jellegű, mint láthatod. hogy mi lesz? mert arra vagytok, volnátok mind kíváncsiak, nem sejthetem. ugye gyuri? nem is akarom(juk). csillagokat szedegtni, tenyérbe suttogni? pffff. éljünk inkább, önzőn és egocentrikusan, de éljünk. mert effektíve(drága KAF) erre vagyunk determiálva. affektíve.

ecce deus

2009-05-27T01:47:00.003+03:00

kezedbe szedegetném a csillagokat.
hol vagyunk még a fényév távolságoktól?
még megakadhat egymásban a tekintetünk.
hiszek egy istenben, az élet teremtőjében és mindenható atyánkban!

a pillanat csodája

2009-05-24T23:42:00.003+03:00

láttam már egyeszer a szemed
hogy csak az enyém volt
lélegeztem melletted úgy mint
mint aki maga mellett teszi
miért vonod meg hát számtól
a kezed
tenyeredbe súgnám titkaim

kérdeztél

2009-05-20T09:48:00.004+03:00

hogy hogyan tudom elviselni? ha én azt tudnám. a lényeg hogy elviselem nem? alávetem magam. kell az. jó az. te pedig legyél aki csak akarsz. élj ahogy akarsz. a többi törvényt én bevállalom. egy darabig. amíg bírom. amíg tűröm. és az idő...az idő! az majd elrendezi a piszkos ügyeket. így vagy úgy. csak semmi ne maradjon befejezetlenül. csak semmi ne maradjon függőben. csak semmi ne maradjon így...

látok még

2009-05-18T14:45:00.002+03:00

én láttam akkor a szemed amikor rámemelted. s bár semmit sem szóltál, vád volt benne. vád és áhitat. el kellett fordulnom. nem bírtam viselni súlyát. miért engem átkozol félresikerült álmaidért? ha kimondanám...de nem. soha többé. szétfoszlott a köd mely agyamra borult. senkinek soha többé. csak magmra ütök vissza vele. pedig tudtalak volna, úgy tudtalak volna. lehet hogy tudnálak most is. de te csak ölelsz némán. menekülsz belém. pedig csak magadat üldözöd.

amit elhagytunk

2009-05-16T16:37:00.002+03:00

ha megfordulsz, láthatod
a tollakat.
gyöngy van a kezemben
megnézheted.
mikor sírtam eltakartam
arcomat.
ne lásd-úgysem értenéd-
könnyeimet.

hát akkor így

2009-05-11T23:16:00.002+03:00

mért nézel bolondnak?
csörgősapkám sincs!
azt hiszed úgy járom a
táncot ahogy te dorombolsz
macskám?
gyűlölöd mi?
én is téged néha.
most például kanál vízben is.
inkább nyiljunk ketté.
nem megy nekünk ez az összetartozás!

sikítás

2009-05-11T10:33:00.001+03:00

álmom vad volt és túlfűtött érzelmileg. sírva ébredtem. még most is nyomaszt. egy ölelés kéne. vagy egy szó. egy. nem akarok mohónak látszani.

sybilla

2009-05-09T21:20:00.002+03:00

motyogva gyúrom számba a földet-
a kihullt fogú ősz jósnő
ki egykor világok titkait látta-
hadd ne szólaljak meg igazat kiálltva
s átkozva a mindent hogy ebsorsra jutottam
én hallom a madarak szárnysuhogását és
kiszúrt szemmel is kiolvasom belőlük a jeleket
de tegyetek amit akartok velem nem beszélhetek
nem tárhatom ki a törvények rejtett értelmét
a leszúrt állatok belében gyűrűző következtetéseket
bár ne láttam volna égő szemekkel azt
amire annyian vagytok kíváncsiak
szentelt helyem elhagyva bolyongok
tébolyomba mely jobban bezár mint a felelősség

felébredek
párnám csuromvíz
lepedőm is merő izzadtság
de ébren sem tudom elviselni
éjszakám terheit

ez csak természetes

2009-05-09T18:27:00.003+03:00

ó lénám. én nem bírom immáron. nyomor és klisé. semmilyen tendencia a jó felé. az egész életem ilyen. úgy a szakmai, mint a magán(y). porosodom mint egy szekrénytetején felejtett könyv. szürke lettem. és gyűl bennem a düh. de nem engedem magam megalázni. nem engedem magam tönkretenni. tíz év múlva, léna- tíz év hosszú idő- meglátod ott leszünk ahová álmodjuk magunkat. csak ne törnék le mindig a szárnyaim amikor fel akarok szállni!

epilógus

két gyerekem körülöttem szaladgál. én szövegkönyvvel kezembe sétálok a kertemben. a férjem hangja bentről hangzik, azt mondja, hogy léna hívott telefonon, 10perc múlva itt lesz. mosolygok-10perc múlva elmondja a koncepcióját az előadásról amelyben játszani fogok. addig még épp fogócskázhatok egyet a gyerekekkel.

búcsú-mert Én így élek

2009-05-09T18:13:00.002+03:00

tudod mit?
szabad vagy.
még csak számon sem kérlek.
szenvedélyem csak kimerít.
inkább elegedlek magamból, mint fehérgalambot
olajággal.
szállj a világomból
visszafelé örök partjaidra

ez már támadás

2009-05-08T22:49:00.002+03:00

neked csak addig jó míg nem szólalok meg
és bár rátapasztod számra a tenyered
úgyis ezerszer ordítom:
szeretlek
ez ellen tegyél ha mersz!

egy éjszaka

2009-05-08T17:45:00.002+03:00

szinte gyermekként nézem
a nyakd ívét nem
tudván mit kezdjek vele
zavarom némaságba burkol
s kezed mely combomon pihen
olyan valószínűtlenül nehéz
almod rámtelepszik
gondolataid nem hagynak nyugodni
ha tied vagyok másé
nem lehetek

mert nem elég

2009-05-07T00:49:00.003+03:00

szidalom szagúak az éjszakáim.
hová tűnsz tündér?
tested viszed magaddal a semmibe
s nem bírsz megkapaszkodni abban mi valós.
szárnyaszegetten ballagok utánad
homlokomon a te verítéked folyik
s koronám sem tövis csak koszorú.
hiába ordítok csak a hangom megy el.
miért nem érted amit akarok?
bírnálak, mint bír ember angyalt
s cipelnélek járatlan utamon.
hátad nehezedik hátamra
s kezed az egekbe nyúl
látomásom benned vész el
(tudod milyen mikor lábadnyomát nem találod a homokban?)
nincs szükségem rád
ujjaimról a bőrt nem miattad rágom.
éhes vagyok. fáradt is néha.
jól jönne, ha te is cipelnél enegem.
megadom magam.

kétségbe!

2009-05-07T00:45:00.002+03:00

leviszket magamról a bőröm
tested szagát nem bírja viselni
ki átkozott sorsodba engem
hogy holnapom se tudjam megfejteni?

és kérdelek megint

2009-05-06T22:40:00.002+03:00

mi ez az út, melyen haladni kényszerülök?
puha is, meleg is, mégis térdig hasít
a fájdalom.
ellopott játékok összetörve hevernek talpam alatt
s nincs tenyérnyi hely hol arcod
ne tükröződne fénytelen.
mi ez a szakadék melybe zuhanok
megint szárnyak nélkül,
lebegve tenyereden?
üvegfalak körös körül.
árnyam játszik bennük bújócskát a fénnyel.
te haladsz. én álljak csupán?
csupaszon, mert letépted rólam
az emlékeim is?
illatát sem érzed múltamnak, mégis vadul
dörzsölöd hozzám testedet.
és kérdelek megint:
mért teszed?

néma szavak ezek is

2009-05-04T22:20:00.002+03:00

nem tudok írni neked
nem tudok beszélni hozzád
nem tudok adni neked
pedig mindenem vagy

ragszd rám a szárnyaid!

agyő

2009-05-03T22:57:00.002+03:00

ejnye, hát már megint ön, kedvesem? nem megmondtam hogy nem látom szívesen, sőt szívtelenül se. de csak itt ólálkodik körülöttem, csokit majszolva, bajszot rajzolva belőle, előre megfontolt szándékkal, ajka fölé. röhej kedvesem, nevessen hát velem, hadd hallom hangját, mely bongva zúg át dobhártyámon, lyukat eresztve agyvelejembe. megint miket beszélek, rám kéne szólni, de csak szelíden, nehogy megsértődjön lelkem. nehogy aztán nekem kelljen újra vigasztalnom magam. istenbizony nem engedném át magam a búnak, ha ön kedvesem, kedvesen ellibegne aurámból, melyet rombol léte. elvégre, nem vagyok hosszútávon tűrőképes. s bármily édesen hangzik szavam, ez bizony elbocsátás. várom míg jön a váltás vagy egy válltáska. ugyebár átlátja ön is a helyzetet. távozzon hát, míg még lehet, élve. csókjaim kezére!

ragyogsz

2009-05-02T11:12:00.003+03:00

Mikor megérintettél vettem észre
a fényt a homlokodon
áradt
fáradt
mosolyba bújtattam
arcomat
véresre karmolt tenyerem
nem emeltem szemed
elé
szerettél akkor
szeretett homlokodon
a fény
rámkented álmaid
illatát
s csak az ajtócsukódáskor
hullott rám a sötét

reggeli áhitat

2009-04-30T10:19:00.004+03:00

megfogant az álmom
magodból kikelt a nyár
kétkezembe fogva
dédelgetem
anyagtalan szerelmem
szemednek fénye van
szobádban lehelletem
csendben levetkezem
istennek áldozunk
örökkön változunk
csókom elszárad ajkadon
tenyered vállamon
átkozom
csillagaim az égről nyakadba
pihenj meg
fogadlak magamba
fényed várom
álmunk álom
magadnak alszol nem nekem
egész éjjel néztelek kedvesem
míg becsukódott pillámon a szerelem

a szerető szava

2009-04-30T10:17:00.002+03:00

kéjem látod kopogni az
ablakod alatt
kéjem tenyeremen
viszem leteszem az
ablakod alatt
elnyúlva ágyadon várom szád
tenyered az ablakon
álmunk vád
angyalom szemében

színpompázok

2009-04-29T18:53:00.004+03:00

nap mint nap
egyre több
élénk színbe
öltözöm
ha nem bírom
a terheket
mennyországba költözöm
mondok furcsa éneket
nem nézem az éveket
s szívem is
könnyebb már
ha újra zöldell
a határ

húúú de sötét

2009-04-28T23:05:00.002+03:00

a ma is eltelt. várok. élek. mert jó élni. és jó várni. hanyagolom magam, nem komolyan, csak a problémákat, amik nem is problémák már, csak hajlamos vagyok felfújni őket. bátran nézek szembe az elkövetkezőkkel. hinni kell. és a kövér hölgy. ó, léna, ha megkapod...
nem tervezek, nem lesem a jövőt. jön az magától, erre van átkozva. a Kék Tündérem beszél hozzám, aggasztja ha nem úgy élek ahogy kéne. engem is aggaszt. de az sem vita téma. lesz valahogy. szeretni kell, hinni kell, élni kell, dolgozni kell. ennyi. nem olyan sok ez. nem megvalósíthatatlan.
(ez egy pozitív bejegyjés amúgy)----mosolyka

a kegyetlenség és a jóság

2009-04-27T13:18:00.002+03:00

-és akkor felkelt a nap.
belenéztem és hagytam hogy az agyamig szúrjon a napsugár. addig vakítottam magam, míg minden el nem feketült. aztán behúztam a függönyt. ott feküdt, fehéren mint egy halott. lélegzetét sem hallottam. odahajoltam a mellkasára. lüktetett. felöltöztem és elindultam. tudtam, hogy hogy tudja, hogy tudom: visszajövök. mindig visszatérek. összehúztam magamon a kabátot.

a hetedik

2009-04-26T11:22:00.002+03:00

vasárnap van. megszentelet nap. megszentelt általa, akit csakazértis kisbetűvel írok. hitem nem ingadozik, csak én. kegyelettel gondolok a nemlétezőre. s tagadva dobom elé lényemet. vasárnap van. megszentelt nap. mondom én. aki kisbetűvel írom a nevét. csakazértis!

vagyonom a csend

2009-04-25T00:33:00.002+03:00

már elmúlt éjfél
úgy ülök itt mint
egy hamuzóban felejtett cigaretta csikk
múltam megint jelen
s bárha elengedném
hozzám tapadnak a szörnyek
nem segít a folytonos akart
még a banánhéjat is az ágyam mellé dobtam
gyógyszerek nagy kupacba fogatlan vénasszonyokként
elemeznek
szabadnak lenni sem jobb
szikráim hamuval fedem és fejemre is
hamut szórok megtépve ruhámat
a gyász jele
vagyok egy befejezetlen gondolat-

csendes este van

2009-04-22T22:17:00.002+03:00

úgy telek, mint az idő
húskonzerv és Barabás
közben megtagadni mindent mi szent
mert mért az ha én nem lehetek-

rügyezik a kaktuszom. őt legalább szerethetem, még ha kurvára szúr is!

külső-belső molológ

2009-04-20T22:32:00.004+03:00

ott állt és nem akart megölelni. nyújtottam felé a karomat, mindkettőt, hogy stílusos legyen, de nem. ő csak állt szobormereven és elutasítóan nézett. térdre estem(az a rohadt teatralitás!) és mint a legrosszabb szappanoperában összekulcsoltam a kezem, úgy könyörögtem. nem hitte el. azt hitte, nem gondolom komolyan. valójában komolyan gondoltam csak nem vettem észre hogy túlzásokba esek. de estem(elég nagyokba és giccsesekbe). azt hittem, helyzetem megengedi. nem engedte meg. nyomorultul éreztem magam. nagyon magabiztos volt. határozott. a nem az nem-jobb szó: megingathatatlan-. aztán már csak néztem utána. tényleg olyan volt mint egy szar film. sírtam, ő meg ment...még csak valami szirupos zene kellett volna szóljon halkan a háttérben.
most meg itt gubózok egy széken a számítógép előtt, nyakig pokrócban és szürcsölöm a teát(így illik nem?). ja! és bámulok ki az ablakon-két mondat között-. szemeim kisírva, mert ez adekvált és lelkem mélyén határtalan szomorúság (kökökökököközh.). a mértéktelen alkohol meg cigaretta megkínozta a testemet. köhögök és hányok. adekvált. hogy a faszomba tudott úgy otthagyni? adekvált. adekvált. ezt igazán nem értem!

hiány

2009-04-20T09:23:00.003+03:00

léna után sírva, csak bolyongok a kies városban. próbálok élni, de csak a nemlét mezsgyéjén egyensúlyozok. a munka a fontos. hiszem és vallom. és nem elhagyni magam! de nincs itt léna, hogy tartson... és minden olyan igazátvesztett nélküle.

ha én azt tudnám...

2009-04-19T22:32:00.002+03:00

kitépem az agyamat a helyéről. hogy az a (itt nyomdafestéket nem tűrő szavak következnek) meg.
megint az a vulkán kísért...vagy akár valami más ahol elmúlik minden.

annyi minden történik és nem tudom pozitív dologként megélni....súlyosan depresszív alkat vagyok...nézzétek el.

mostanság

2009-04-18T19:48:00.004+03:00

tegnapelőtt eltemettük hőn szeretett hullámzó vőlegény névre HALlgató HALunkat. csodálatos temetést szerveztünk a nagypénteken elhúnyt barátnak. de tényleg. volt Részvét Nyilvánítás, Körmenet, Koporsó, Sír, Márvány Sírkő, Beszédek, Tor. még a rekTORúr is megjelent. HALlatlan!
igaz ami igaz...ráérünk....

kezdődik?

2009-04-15T00:04:00.004+03:00

minivakációt zártam ma. csendesen ölelem magamba a holnapot...sietni nincs okom. fásultság, kimerültség vár rám. elpazarlott, oly drága idő fog megint kísérteni. megint nem tanultam. szövegeim árván ásítozank a hátizsákban. hurcolni hurcoltam magammal, hátha-
alszom amíg lehet. hátha arra ébredek egyszer, hogy 7 éves vagyok és csak álmodtam mindent...anya reggel elkészíti a kakaót, félálomban fölülök a trolira és a barátnőm mesél míg beérünk a suliba...megnyugtató a trolik nyikorgása...gyermekkor szagú-
jó éjszakát

192/127

2009-04-13T16:16:00.004+03:00

az éjszaka bálban voltam. gondoltam sokmindenkire, sokmindenre.
szédülni nem szédülök és a fejem sem fáj. egyszer mind meghalunk. nemde?

s akkor mi?

2009-04-11T21:47:00.002+03:00

ettem, fürödtem, olvastam, pihenek. van időm - hazudtam. valójában nincs. de hadd áltassam magam még kicsiny ideig-

léna elszállt. megint megszakadt valami. nem vagyok egyedül! csak magányosan. menni kéne nagy somogyországba...csak egy kicsit.

csoki az akad a szülői házban. ki is használom a lehetőséget. ágyba velem. aludni.

marietta is elmegy. nem vagyok egyedül! csak magányosan.

"Semmi ágán ül szívem, kis teste hangtalan vacog, köréje ülnek szelíden s nézik, nézik a csillagok".

egyszer megtanulok repülni. lila szárnyaim lesznek. nem vagyok egyedül...csak...szárnytalanul...

szülinap

2009-04-11T00:55:00.002+03:00

no, egyéves vagyok-mondta a blogom és szomorúan mosolygott-nem gondoltam volna, hogy kibírod, foglalkozol velem- és kifújta a füstöt- azt hittem egyszeri szeszély vagyok. és amilyen hirtelen ébredtem benned, olyan hirtelen múlok is el. megterherheltél. sok olyan dolgot osztottál meg velem és általam, amiről hallgatni kéne. de talán jó, hogy elmondtad. hogy kiírtad. hogy kiírtál.-szemében ott csillogott valami határozatlan megbekélés, valami megfeljthetetlen vágy.

csendesebben csapkodom a billentyűzetet, valamiféle meghunyászkodott megilletődéssel. sírás környékez. nem ezt akartam írni, mint annyiszor. sajnálom. amit magamban megszülök, itt nevelgetem.

nem is tudom mi értelme...célja...

az álomban lakó lány

2009-04-04T11:19:00.004+03:00

egyszer volt, hol nem volt, de mégis csak kellett hogy legyen, mert ha nem, nem beszélnék róla. tehát egyszer volt egy lány. nem volt neve, mert nem adtak neki, és akinek-aminek nincs neve nem létezik, tartja a babona. ő mégis csak létezett, névtelenségében virulva, gyarapodva.
egy álomban lakott. fehérre voltak meszelve az álom falai, és hatalmas ablakokon keresztül ömlött beléje a fény. kis padlása is volt az álomnak, épp csak akkora, amekkorában elfér egy doboz, meg egy váza. ezt tartotta a padláson a lány. a lány, mivel névtelenségéhez időtlenség is adományozódott, nem ismerte a reggelt, a delet, az estét és az éjszakát. fölkelt, lefeküdt, sétált, ábrándozott, mikor mi jutott eszébe. evett is, egyszer. valami csillagköd szerű fényes anyagot. az álom egyik sarkában találta. így élt éldegélt a lány. névtelen, időtlen egy álomban.
egy teljesen megszokott naptalan napon lépéseket hallott. ezen elcsodálkozott, hiszen lépéseket csak akkor szokott hallani amikor járt, de akkor épp egyhelyben ült. kicsit össze is zavarodott. egy pillanatig azt hitte tényleg jár, csak elfelejtette, na de nem. hamarosan rájött, hogy a lépések nem a sajátjai. kinézett az ablakon és meglátta közeledni. magas volt és szép. ilyen szépet még képzelni sem tudott volna. szemei...azok a szemek, szinte virítottak. vesékbe látó szemek azok. megállt és nézett. nagyon. a lány megriadt és bebújt a függöny mögé. Ő egyszerűen csak átsétált a falon és ott állt a lány előtt. és nézte. a lány elpirult. a szemek vizsgálták. a lelkébe is belenéztek. többször is. a lány elengedte a függönyt amit eddig görcsösen markolt és ott állt, teljes mezteleségében, előtte. egyenesen a szemébe nézett. és mosolygott. Ő hozzáért az arcához, majd megfordult és elindult kifele, át a falon. a lány tudta, hogy követnie kell. utána indult. mentek nagyon sokat, nagyon hosszan. Ő néha megfordult. csalogatta mag után a lányt. és a lány ment, boldogan mosolyogva. egyre kiesebb és szárazabb lett a vidék. és szomorúbb. a lány nem látta. ment, követve Őt. egy szakadék szélén megállt Ő hátrafordult és a mélybe mutatott. a lány megértette. még mindig boldogan mosolyogva a szakadékba vetette magát. a férfi utána nézett a vesébe látó szemeivel és azt mondta: mostantól a neved legyen Áldozat.

2009-04-03T00:38:00.002+03:00

hogy hová megyek és miért? nem hogy mások, még én sem tudnám megmondani! hülye vagyok, persze. ez kézenfekvő. és egyedül nekem állna módomban tenni ellene, de miért?
majd, mikor már annyira elviselhetetlen lesz, mint már megesett néhányszor, na majd akkor.de akkor gyökerestől. még tűröm és élvezem és kínozom...gumiból van nyúlik! de addig csak nem forszírozzuk míg elszakad. az istennek se!(bocs Uram)
aztán tovább megyek...oda(tudod, a nemtudomhovamegyek dolog) és majd csak lesz valahogy. mert lesz. ez az egyetlen dolog ami biztos.
na csokkolom.(már magamat sem értem---------mint mindig)

no sunshine

2009-03-29T10:17:00.002+03:00

the rain never stops. try to do better.

történet

2009-03-26T20:34:00.002+02:00

kislány és apuka sétálnak az utcán, oviba mennek. télvége. a földön olajfoltos pocsolya. mellette való elhaladás. kislány megáll, nézi. zokogni kezd. nagyon. mi a baj kicsi? miért sírsz? apu, apu- zokogja- összetört a szivárvány!

figyelsz rám, kicsim?

2009-03-25T18:03:00.001+02:00

megbocsátható a hűtlenségem?
csak élni próbálok!
elnézően mosolyogsz, neked
nem fáj.
de én, én hogyan
bocsájtalak meg magamnak?

messzemessze

2009-03-25T12:30:00.003+02:00

kedvesem, mennyit kerestelek!
s mióta
megtaláltalak semmi
nem változott.
szólnod kéne,
némaságod közénk
telepedett.
kedvesem, hogyan történhetett,
hogy ölelésünkből tűntél el hirtelen?
ott voltál. éreztelek.
és most csak kihűlt nyomod
bújik hozzám csendes emlékeimben.

pillanat

2009-03-23T13:10:00.002+02:00

kibomlott az átkozott. nyugodtan sétáltam, a nap is sütött még, mint a jó sztorikban általában. azonban, hogy ez ne egy jó sztori legyen, egyszercsak kibomlott. nem bírta tovább a kötöttségeket. kibomlott és szabadon libegett mellettem, mögöttem és, szerencsétlenségemre, alattam. mert ez volt a baj. alattam. ráléptem. a nap nagyon gyorsan eltűnt, nehogy majd tanúskodnia kelljen később. nem hiszitek el, de még a szélcsönd is beállt. zuhantam. mint egy darab fa. zuhantam. pont úgy. mereven. mint egy darab fa. pont úgy zuhantam. zuhantam mereven pont úgy mint. egy darab fa. úgy. felhorzsoltam a térdem és fájt a csuklóm. (dédnagyapámat ugyan nem ismertem, de azt hiszem bennem reinkarnálódott. azt mondják nagyon cifrán tudott ám káromkodni...tovább vittem ezt a tudományát)

na, ezért fogok ezután cipzáras vagy tépőzáras cipőket hordani!

nem tudom. nem tudom.

2009-03-21T14:36:00.002+02:00

azt hiszem rosszkor szült meg az anyám. azt hiszem rossz döntéseket hoztam egész életemben. azt hiszem rossz helyen jöttem világra. azt hiszem más nyelvet kéne beszéljek. azt hiszem saját magam foglya lettem. azt hiszem nem bírom tovább. azt hiszem vágyom valamire. azt hiszem mindent elveszítek. azt hiszem nem vagyok egy jó ember. azt hiszem ez nem is én vagyok. azt hiszem ti mind túlbecsültök. azt hiszem elvesztettem a tisztaságom. azt hiszem meghasonultam. azt hiszem nincs értelme semminek. azt hiszem nem fontos a létezésem. azt hiszem egyedül vagyok. azt hiszem nem tudok szerettetni. azt hiszem nem az a sorsom hogy boldog legyek-

2009-03-19T00:36:00.001+02:00

az előbb rímelni akartam.
letettem róla.
úgy nem megy ez nekem, mint-

kívántalak

2009-03-14T22:58:00.002+02:00

nem lehet egy csupán ha ketten
de akkor igazán lehet
lehelletbe forrva
csókkal lezárni feltépni a szemünk
testedtestem
ritmusok ritmusa
mámorrituálé
keresel egy kezet
egy pillantást
érinted a bőrt a bőr érint
érintés csak finoman
vagy vadul
harapva
fuldokolva tőledtőlem
nem tudni hol végződöm én hol
kezdődsz te
besűrűsödik az idő a tér
csillagrobbanás
fehér törpe
majd feketlyuk
és még érzed magadban a hatalmasságot

szidtam eleget

2009-03-14T15:45:00.003+02:00

eszembe jut az átkozott
nem keresem hagyom de felbukkan
ha máshogy nem szembejön velem az utcán
köszönök szépen ahogy anyámtól tanultam
és nem vicsorgatom a fogaimat
mitöbb
rá se
nézek
nem tudom tényleg nem
de talán így a jó
nem mutatni nem érezni nem
semmi
és mindig visszafojtani a zokogást
még akkor is ha egyedül vagyok
akkor főként
még jó hogy...

ballagok

2009-03-13T15:35:00.003+02:00

látod látod? téged is fölvettelek a vállaimra. mint egy teherbíró szamár, olyan lettem. a bogáncsot is lelegelem előled. nehogy belelépj. engem csak táplál...

ha nem találom

2009-03-10T23:30:00.004+02:00

olyan hosszúnak tűnik az idő és nyúlós-ragacsosnak. gyömöszölöm tovább a féreglyukba de nem halad. betömörödik és visszarúg. repülök begörbített háttal-kéz előre kinyújt-vissza az origóhoz. soha nem vágytam így egy érintésre és elhúzódom ha megkapom. szám eltátva hever a betonon. átlépik a mitsemsejtő cipőcskék. a kutyám nem vonyít így ha jön a szemetes autó(pedig akkor igazán csúnyán csinál, szavamat adom). magamba vvisszafordulni a saját semmimbe. de abból is kihúznak mert nem magamért vagyok. ha megérinthetném a kezet úgy, hogy ujjam nyoma nem ragad koszosan ott, megérné az időrúgásokat. tisztátalan állatokként nyavalygunk és ténfergünk e földön. szeretni- és szerettetni is- képtelenül.

csirke szárny és csicseri borsó

2009-03-05T15:00:00.003+02:00

zötyög a
lötyög a
zakatol
egy két há
négy öt hat
ablakom alatt
hét apró alak
hóhóhó
fehérke állj
hátadon a bálvány
kezedben az állvány
nem jutsz tovább
odább
megesik
hogy felesik
még egy egy oly
feleség is mint
ő
ó
hahó
elnézéseket kell gyűjtenem
nekem
te nem
jöhetsz velem
mert csak én megyek
ki a világból ki
a határon túl
vagy hat áron túl
majd nyugodtan el
nyúlok a fűben
főben járó átkot látok
számlálódtam hálok
hányok
cigány és egyéb kereket
na menjetek
nem tehetek semmit értetek
ezt meg kell értened neked
is
és
még a többieknek
is
meg mindenki másnak
is
is
kis
fish
vissza tekintve
nem is olyan régen
még élt benne
m
egy kedves néger
némber
de elengedtem kószafikálni
hát eltűnt maradtam
egyedül fehéren
de majd csak elérem
kezét letépem
s magamévá teszem
teljesen
na ágyő
én mentem
nem zaklatlak tovább

őszintén

2009-03-04T01:10:00.001+02:00

barátom vagy
kezemet fogod és mesélsz míg elalszom
nevedbe nyögöm terheim
álmom csak akkor nyugodt ha melletted álmodom
mellkasod létem végső menedéke

áldozatban is

2009-02-28T16:48:00.005+02:00

mezítelenre vetkőztem hogy
látván lássatok
kitártam elétek szégyenem hogy
hallván haljatok
belém

nincs készen a mű
vetkőztet sok sok remegő kéz
mit még? levenni
mit akartok?

fuldoklom önnön hangjaimtól
még én sem értem
szavam

meddig még míg mindenem
elétek dobom?

érintsetek meg

íratlanságban

2009-02-28T10:19:00.002+02:00

mert hazudunk mindig. hangtalanul is. elhazudjuk magunk előtt a pillanatokat, amelyeket kín-keservvel szülünk meg. bőrünket váltjuk, mint a kígyók és tekergünk szerencsétlenségünk körül. örvényt támasztunk, magunkat rántva a mélybe. lehetne másképp is. lehetne egyszerűen...csendben és teljesen. de félünk a pillanattól, mint félünk szörnzeinktől, melyeket magunknak teremtünk. nem látunk tovább önmagunknál. nem érezzük cselekedeteink súlyát-szégyenét. cselekszünk vakon. engedelmeskedve egy felsőbb hatalomnak, mely belőlünk álmodta az életét. rátaszítjuk magunkat a semmire és csodálkozunk, hogy nem ér talajt a lábunk. nem vagyunk teljesek, mert magunkat szeretjük, keressük, áhítjuk szétszórt akarattal.nem tudjuk átlépni önnön korlátainkat, amik megakasztanak a gondolkodásban, alkotásban. hogy élhetünk vakon és kárhozottan? képtelenül a fények befogadására?

isten léte nem kétséges. és vállalom ezért a felelőséget.

naiva

2009-02-24T21:42:00.001+02:00

hogy lehetek ekkora marha??? mindig ugyanabba a csapdába belesétálni??? és még észre is veszem!!!

marietta kérésére

2009-02-21T19:37:00.004+02:00

az egy hete létező tanulási kommunánk utolsó napját-éjjelét éljük. 3 laptop egy számítógép. minimum. ami fontos: kávé és vodkanarancs. a cigifüsttől halványabbak a fények.

ki megy először zuhanyozni? úgy érzem magam mint egy kórházban. lusta vagyok végig gondolni. mi az a paraliturgikus? egy óra múlva költsetek fel. most már meg kell nyitni azt az üres dokumentumot. mi az a fist-fucking?

értelmetlenül értelmesek vagyunk. vagy fordítva. jó így itt bárhol velük.

megint sírok

2009-02-19T18:44:00.003+02:00

nem vagy közel és a szemed is lecsukod ha rádnézek.
összeszorított szájjal fájsz belém.

már nem próbálom görcsöd oldani.
légy egyedül.
árnyékod nem leszek.

nincs már kedvem kisded játékokhoz.
ha majd jössz itt leszel.

én addig pihenek-

2009-02-19T12:29:00.002+02:00

nincs kedv. nincs hangulat. hol vagy? hol van? ha valaki elmegy, nagyon elmegy. a visszajövetel mindig kétséges. én mikor indulhatok? és lesz hozzá akaratom? számolom a napokat. elszállok egy szitakötő nyomán. zokogva borulok a válladra ha szembejössz velem az úton. csak jönnél már. csak mennék már. önnön némaságunkba zárva fekszünk mozdulatlanul. minden pillanat élete valószínűtlen. a szemem is zárva tartom. lélegzel.

névnapom alkalmából

2009-02-18T12:15:00.003+02:00

én drága lénámnál vagyok. mától még tanulok is. muszáj lesz. kint tél és csönd és hó és hmmm. éjszaka élek. dolgozni kell. folyik ki a drága idő az ujjaim közül. tanulni, dolgozni, fejlődni. teljesíteni a karmámat(kacsint)... még jó hogy összeszedtem magam. (nagy nagy mosoly)

a parthoz érve

2009-02-17T16:14:00.003+02:00

a levegő beáramlott a tüdőmbe. igen. fölsírtam a gyönyörűségtől. évek óta minden reggel fölsírok, mikor bekapcsolják a lélegeztető gépem.

voltak néhányan, akiket nem ismertem. arcuk nem volt túlságosan jelentős. elsikkadtak a tömegben. összekulcsolt kézzel figyeltem a felvonulókat.

mikor újra találkoztunk, már szakállat viselt. határozottabbá váltak a vonásai. de mikor ásított, a régi, suta gesztussal kapta szájához a kezét.

kinéztem magamnak egy ruhát. lila volt. dekoltált. valamiféle sztreccses anyagból. mintha egy régi álmot álmodtam volna újjá. mire a bolthoz értem, már megvásárolták.

teát szürcsöltünk. az unokáiról mesélt. az egyiknek sízés közben eltört a lába. a másik most végzi a jogot. hallgattam őt és nem mertem a szemébe nézni.

föl! támadás!

2009-02-16T11:30:00.002+02:00

jó reggelt. nem álmodom. ez körülöttem a világ. ejnye-bejnye, hogy ez eddig nem tűnt föl. hová tettem a szemem? és még a nap is süt. megérdemeltek egy egy ölelést. vagyokleszek.

és újra

2009-02-10T01:10:00.002+02:00

tompítom az agyam minden eszközzel, hogy ne érezzem az űrt, mi hónapok óta kínoz. ha végre túl tudnám magam tenni az egészen, az a saját személyes megváltásom lenne. soha ilyent nem éreztem...hogyan engedjem el? hogyan szabaduljak meg tőle? próbáltam minden eszközzel: buli, munka, szerelem. nem hatott. számban érzem nevének az ízét. ha lenne nekem olyan könnyű és szép volna minden..és egyszerű...amilyen egyszerű csak az egyszerűség tud lenni. olyan egyedül vagyok mint látók között a vakok és a legrosszabb az hogy csak vele tudnák igazán jól lenni. elég ha látom. és jobb talán az ha nem. nem fáj annyira. sey... üvöltesz bennem. csendesülj..hallgasd inkább a szívverésem.

érte létezem...hogy tegyek hát ellene?

utazva

2009-02-05T17:59:00.002+02:00

más városok ölelnek magukba. nevetünk és rallizunk. szívatva vagyok syl és tomszí által. de jó. jó nagyon.
figuráztunk tegnap, ma sepsi. holnap otthon édes otthon, majd újra az örök város.
ami vicces volt: tegnap, izgalmamban, szinte a saját nevem is lapról olvastam fel...ez igen konferanszié.
jól esik kikapcsolni az agyam. stop.