csupa csuda az élet

Vagyok és leszek. erős vagyok mint egy tölgyfa. kiállom a viharokat. Azt hiszitek egy kis szellő letépheti az ágaimat? nem, ti nem árthattok nekem, belülről fogok elrohadni. magamat emésztem fel. mindezt mosolyogva és vidáman.

Nem akarok senkit szeretni többé. nem akarok senkié lenni többé. és azt sem akarom hogy szeressenek. Dolgozni dolgozni dolgozni és nem gondolni semmire.

Léna léna léna...csak te csak te csak te.
tudod mi az abszurd? Amikor egy elefánt a szakadék fölött lóg és csak azért nem esik le, mert egy szál virágba kapaszkodik. és íme az abszurd helyzet. én vagyok az elefánt és te a virág...lénavirág.

hát, csupa csuda az élet...

Találkozás

tegnap úgy éreztem , hogy mindenkivel talákozom, akivel eddig elmentünk egymás mellett. Olga megölelt és megint Olga volt, mint rég. És este, este, este. Megölelt és mondta, hogy szorítsam még. Rég nem éreztem a szívverését és már hiányzott. Az én Bendzsim. Az enyém. Aki a szívemben csücsül már két éve és onnan integet a világnak. Nálam mindig otthon leszel kicsi Ben, mindig!
Tegnap nagyon jó volt minden. Még a meccsek is izlésem szerint alakultak. És a sör a kóla a vérnarancs a bor. És keserűcsoki, majd csokipapírra örökérvényű üzenetek írása az oly kedves lénának, sylnek, tomszínak és antigonénak, nagy ölelés mariettának. Ahogy Szeleburduska mondaná: Csupa csuda az élet.

Quasi una fantasia

Elképzelem milyen lesz, mikor már nem emésztenek gondok, mikor végre átadhatom magam a madarak énekének és a virágszedés gyönyöreinek. Amikor már nem nyomaszt semmi, csak vagyok, könnyedén lebegve egy tisztáson, vagy egy patak mellett. Ott meggyógyítom magam.

De addig? Addig rátok vagyok utalva kedveseim. Nektek kell vigyáznotok rám, mert nekem nincs erőm magamra vigyázni(és az igazat megvallva nem csak erőm nincs, de kedvem, türelmem és időm se akad.)

˝Ábránd gyanánt. Mert sem Isten, se Sátán
túl mocskosat, túl szépet a föld hátán
meg nem tűr, férgek vad szerelme láttán.˝Szisz

happy-ness

Mily egyszerű feltételei vagynak kedig a boldogságnak: kell hozzá egy Jules, egy Syl, meg egy, oly kedves, Léna. És némi honfoglaló, meg némi Heltai. Ha ezt tudtam volna eddig...Oly jó, hogy van egy világ, amelynek része vagyok, és amely oly szép egész-sége miatt. És most, hadd élvezzem az alvás örömeit...

Segítség

Rettenetesen fájnak a szemeim. Nem akarok többet sírni. Egész nap, szinte akaratomon kívül ömlöttek a könnyeim. És azt sem tudom miert, csak tudom, hogy nagyon rosszul vagyok. Valami visít bennem, marcangol. Nagyon nagyon rossz. Fullasztó, kétségbeejtő. Mintha egy dementor lenne folyton mellettem. Segítsen valaki, mert egyedül már nem tudok megbírkózni a szörnyeimmel!

hit

Hitem foszlányait remegve őrizgetem. Hagyjátok meg nekem, hogy legyen. Izzadva ébredek reggelenként, s kérdem magamtól, hiszek-e még? S ha igen, miben? Míg igenlő válaszom s hitemnek tárgya is van, élek, létezem. De mi lesz ha eltűnik hitem? Öröklök másikat talán? Vagy egy platán-törzsű délután kiégek, elhalok. És az akarat, meg a tennivágyás kifolyik belőlem és homogén tócsát alkot a betonon. Nem akarom...akarom... karom...rom...ommmmmmmmmm...áommmmmmmmmmmmmmmmm

minden helyrekattan és kattogtam én is vélhetőleg....

Jól vagyok. Tényleg. Csak az angyalok ne hagyjanak magmra. És a lovak. Összeszedtem széthullott darabjaimat, összeragasztottam, és megint híven tükrözöm a világot. Ave mindenki! Holnap sokáig alszom. Az ágy mindig jó barátom volt. Az olümposzi istenek vigyázzák álmainkat. Könyörögjünk Hüpnosznak, hogy álmunk könnyű legyen...mintha Thanatosz bocsátaná ránk.
Tudom, tudom borúlátó vagyok. De nekem sosem lehet kibocsátani a gőzt? Hadd ne legyek mindig optimista!

requiem

Meghalt a kedves, a drága, a barát. Életem első emléke hozzá kapcsolódik. Ülök anyukám ölében és várjuk, hogy megérkezzen.(később kiderült, hogy apámat és nagynénémet is vártuk, de erre nem emlékszem). Két éves voltam akkor. Fontos volt nekem és nagyon szerettem. Talán ezért maradt meg ez az emlék. Még sok van mire vele kapcsolatosan emlékszem. És csak szép és jó. Mert ő is szeretett. Mikor kicsi voltam hozzá akartam menni feleségül és ő azt mondta elvesz. Mindig bolondozott. És én mindig hittem neki. Egy varázsló volt ő a szememben, aki bármire képes.
Szilveszterkor még velünk volt. Azt mondta menjek hozzá a nyáron(olaszországban lakott, keveset talakoztunk) és elvisz Rómába, szabadságot vesz ki, le visz a tengerpartra, aztán ő hoz haza, mert hogy rég nem járt itthon és vágyakozik. És olyan boldog volt, mikor igent mondtam. És nem fog hazajönni. A testét sem hozzák haza, ide ahová tartozott. Mi lesz a fiával? Az a gyerek csüggött az apján... Mi lesz a feleségével, anyjával, testvérével, velünk? Búcsúzom tőled Adi. Nem felejtelek.

csak azt ne........

Vannak napok amikor, nem micimackónak, hanem nekem, semmi dolgom nem akad, s ilyenkor rámtörnek az elfojtott, vagy elfojtásra szánt érzések, hangulatok. Senkit nem akarok terhelni velük, de muszáj elmondanom. Rágnak belülről. Hogy lesz mint lesz mikor lesz miért lesz milyen lesz hol lesz. meg ilyenek. és sírok...és erre?

Csak azt ne kérdezd, mért sírok én. Felelni erre, nem bírok én. Csak annyit tudok, hogy a szívem fáj, s ilyenkor sírni muszáj.

Vagy valami. Nem vagyok jól. Tényleg. Beszéltem ma lénával, de attól sem lett jobbb. Max. annyi, hogy tudom, mellettem van. Ez jó. Csak a megoldásokban nem segít. És ettől még inkább, bőgni köll. Meg kell a szívnek szakadni!

viszonylag

Meghalni és alunni, úgy alunni. S tán álmodozni...
Nem lehet kibírni azt ami van, ami itt folyik, folydogál vagy valami...Lesz valahogy, persze, mindig is lett valahogy. De azért számít a végeredmény, nem? Vagy csak az én gondolkodás módom olyan furcsa, hogy meggyőződésem, hogy, ha valamit csinálok annak többé kevéssbé jónak kéne lenni. Mindegy. Nem is olyan lényeg...Csak írok, mert nincs jobb dolgom.
Igaz ami igaz, az a vulkán még mindig birizgálja a fantáziámat. De túl teszem magam rajta, már sok mindenen túltettem magam.

viszonylag boldog lehetek s elégedett: hogy tehetek, hogy eme gyönyörű kínomnak élhetek, s hogy tiértetek láthatok én és érthetek s ti érettem -: mert így lehet elejét vennem az iszonynak, hogy boldog lehessek viszonylag. /Szilágyi Domokos/