Gyakorlat

Már akkor észrevettem, mikor a sarokban álltam. Néztem egy darabig, hogy mire vár. Egy széken feküdt. Nem nézett rám, hát közelebb mentem. Föléhajoltam. Nem láttam, hogy örül-e a közeledésemnek. Leültem mellé, és néztem. Majd megemeltem kicsit, hogy jobban lássam. Leemeltem a székről és tanulmáznyozni kezdtem. Éreztem ahogy megmozdul valami benne, de nem tudtam mi az. Nem mertem feltenni. Csak fogtam és vártam, hogy szólítson. És egy adott pillanatban tudtam, hogy rá kell tennem az arcomra. Hívott. Kétkezembe vettem és közelítettem az arcom felé. de nem volt elég bátorságom feltenni. Kb. 2centire tartottam az arcomtól. Rettegtem attól a gondolattól, hogy megváltozom. Valami negatíra számítottam. Erőt vettem gyávaságomon, felkészültem a legrosszabbra, és arcomra nyomtam a maszkot.
Volt már a kezetekben binokulár? Tudjátok milyen amikor még nem illesztitek a szemetekhez, hanem kis távolságról figyelitek a lencséi által közelhozott világot? Majd mikor rátapasztjátok a szemetek, az egész addig látott távoli világ, hirtelen közelivé és kézzelfoghatóva válik? Ilyen volt. Semmi nem változott, csak én láttam mindent másként. Egy barátságosabb teret láttam magam körül és hirtelen valami elképesztő erejű öröm szállt meg és úgy éreztem minden eddigi gondom lepereg rólam. Forogni kezdtem a maszkkal az arcomon és mosolyogtam és a maszk is mosolygott. De ettől a hirtelen rámtörő boldogságtól megijedtem. Mintha nem bírtam volna el egy akkora örömet. Neki tántorodtam a falnak, majd leültem a székre. Két kézzel szorítottam a maszkot az arcomra, de éreztem ahogy az leválik róla. Mint egy elhalt bőrréteg. Levettem. És megint féltem. A szívverésem felgyorsult és megilletődve fogtam a kezembe a rámmosolygó maszkot. Megköszöntem neki. Majd felálltam és a helyemre ültem. Percekig nem tudtam megszólalni.

Róla szeretnék írni.

Neki kezdtem már párszor.
Ő...