2018. május 19.

idő

lefolyik arcodon az idő
lassan csordogál
ráncokat vés
kezed között porlad el
mindaz mi tied volt
homályos a szív
titkait kilested
már megszoktad
fájdalmát
örömét
a létnek
most már csak te vagy
üresen
csillogón
minr kagylóhéj a parton
hullám mossa
lelkedet
lassan kegyetlenül
míg utolsó atomig
eltűsz
feloldódsz
eltávozol

2018. május 18.

távozók

egy pillanatig még látod az elsuhanó kabátot. felpiroslik egy cipő. meglebben a haj. aztán semmi. szívedben új űrt talál magának a magány. aztán egyre halványabban idézed fel a mosolyát. a szeme színét. vagy azt a fura kis hangsúlyt a kérdőmondataiban. a távozók mindig kedvesek a szívednek. mert elmennek, nem maradnak itt. mert képzeleted bővítheti tovább útjukat. kicsit túlemelkednek a valóságon, a hétköznapokon. a távozók bátorsága, kényszerűsége, elhtározása pecsét. lezárja azt ami itt marad. a távozók magukkal viszik titkaikat és nem marad más belőlük, mint egy halvány látomás. szeresd a távozókat. szeresd nagyon. sosem tudhatod meddig sodorja őket a szél. vagy visszatérők lesznek-e valaha. és ha te is távozol nézd meg jól a földet: szétfolyt lábnyomok őrzik emlékét az előtted távozóknak. ha jól figyelsz meghallod azt az apró zümmögést ami lelkük lenyomatából megmaradt.

2018. április 15.

egyhúsvétra

Egy kicsit csukd be a szemed. Látod már? Csupaszon áll a Golgotán a kereszt. Jézus vérétől és Mária könnyétől nedvesen. A test pihen, a lélek dolgozik. A nap újra ragyog. Vakítóan üvölt bele a csendbe: Várj! Visszatartott lélegzet feszültsége. A gyász feszültsége. A gyász alatt bimbozó hité. Sosem lesz vége, hisz úgy szerette Isten a világot... Most is szereti.
Nyisd ki a szemed. Láttad a láthatatlanat? Láttad a reményt? Ha igen, őrizd meg. Szükséged lesz rá ebben az összetört világban.

„Én vagyok a feltámadás és az élet; aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre” (Jn 11,25)

2018. április 11.

Magyar vers napja

Ma vers csorog le
Az online tér tűzfalán-
Szaval a lélek.

Posztold kedvenced,
Versben úszik a világ.
Bele ne fulladj.


2018. április 9.

nem lesz

add a kezed.
tedd a mellkasomra.
érzed azt a rebegő kis verdesést?
most piheg csak.
reszket.
mi van ha holnap nem süt ki a nap?
vagy eltűnik a holnap?
teljesen.
hol leszünk akkor?
hogy leszünk akkor?
tudjuk majd egymást a nemlétezésben?
vagy tudat sem lesz?
kit tudunk, ha egymást nem?
és ki tud minket?
ki tudja majd hogyan hangzik a nevetésünk?
az emlékek megmaradnak?
vagy az emlékekbe zárt létünk sem tud majd minket?
lehet, hogy csak szétszór a szél.
ha lesz.
vagy ellebegünk csendben, némán a csillagok felé.
ha lesznek csillagok.

margó jegyzet

Mikor már sírni sem akarsz. Mert nem segít. Csak bámulsz ki a fejedből, nem értve, hogy jutottunk idáig. Hogyan győzhet a gyűlölet? Az elutasítás? A kegyetlenség? Mikor azt érzed, hogy a gyermekek jövője nem hogy homályos, hanem beláthatatlan. Hiszem, hogy az ember szeretetre termett. Hiszem, hogy minden ember a békét akarja. Akkor, hogy lehet, hogy népek vesznek el a haragban, dühben? Hogy lehet, hogy nem látjuk egymást embernek? Hogy lehet, hogy olyan kicsinyesek vagyunk, hogy ki nem tekinthetünk önmagunkból? Honnan jön ez a sok harag? Lelki önvédelem? Szocializációs probléma? Esetleg valami emberbe épített szerverhiba? Én nem akarok gyűlöletben élni. És azt szeretném, ha gyermekem sem élne benne. Ha erős lenne és igaz. Bátor és empatikus. Hittel teli és kegyes. Önazonos és érzékeny. Lehet? Itt lehet? Hol lehet?

2018. március 19.

figyelj

hány ezer év fér egy pillantba?
mikor az idő hallgat s te is csak rá figyelsz.
mikor nem tekintesz ellenségedként
sem múltra, sem mostra, sem jövőre.
meddig tudsz elnézni önmagad mellett,
anélkül, hogy letaglózna saját
bűvköröd?
vigyáznod kell.
keskeny a mezsgye a lét és
nemlét között.
reménykedj több időben.
reménykedj olyan életben,
mely teljesen tiéd.
hisz mi másod marad mint a
remény?
mikor kettészakít a vágy
az élet,
a lélek.

2018. március 14.

üveg

végül elrendeződik minden. a Sors alig remegő tenyerében nem vagy más mint üveggömb. az üveggömbben talány és félelem. hajszál választ el a zuhanástól. egyetlen, előre nem látható rezdülés. életed rücskös talaján üvegcserép leszel. éles és hegyes, mely mindent összevág mi megérinti. hiszed? akarod? bár a döntéseid nem sokat érnek mikor végigsöpör rajtad a szél.

2018. március 12.

hit

A holnap maradt csupán. Csupaszon, mint a hétköznapok. Az örök hit a változásban. Abban, hogy kerül ruha a rászorulónak. Miért vagyunk ilyen esendőek? Miért nem találjuk azt a magasabb rendszert, amely mindent felfed és láttat. Hiszen a szívünk mélyén, lelkünk ráncaiban sejdítjük az igazságot. Úgy borzol bennünket, mint nem várt szellő, hideg fuvallat. Fejvesztve menekülünk a megfogható elől, hogy ne kelljen lássuk saját meztelen idegeink. Azokat a végződéseket, amik folyton borzolnak, megremegtetnek. De enélkül lehetünk-e teljesek? Teljesek olyan formán, ahogy teljes az esti égen a hold. Vagy a kisgyermek amikor elfordul a melltől és lehúnyva szemeit belealussza magát a biztonságba? Vagy csak bolyongunk értelmetlen, félve, tele izgága vacogással és olthatatlan tüzekkel, amik hamarabb perzselnek fel, mint ahogy feleszmélnénk? Hiszem azt, hogy eljutunk egymáshoz. És magunkhoz főleg. Enélkül a hit nélkül hiába fognám kezemben a mindenséget, belefulladnék a bizonytalanságba.

2017. december 20.

szavak

hogyan mondjalak ki kedvesem? hogyan formáljalak szavakká, hogy ne görbüljön hajadszála se? a kimondott gondolat csupasz, meztelenebb az újszülöttnél is, hisz nem fedi a magzatmáz puha, selymes burka. szavaim kopogása, kövek kopogása. csontok kopogása. rögök kopogása. durván hullanak bele a térbe, felsértve finom szövedékét. hát téged, így hogyan vesselek ki magamból, ahol ragyogóbb vagy, mint ezer csillag, mint isten ujján a fény? hogy elkopj? hogy értelmed vesszen? hogy ne légy több fekete köveknél, halott csontnál, fagyott rögöknél? inkább magamban tartalak. itt, ahol egész vagy. és ahol egész lehetek én is. általad.