A kezed alatt úgy alakultam át valami mássá,
valami élettel telivé, mint mester
keze alatt a váza.
Ujjaid alatt elhalkult minden
és csak idegvégződéseim finom
rezdülési mutatták a múló időt.
Úgy aludtam bele magam a valóságba,
hogy tartottak a szemeid.
Percekig megállt a világ szédülése
és csend született.
Ki vagy te napfény, hogy elűzöd belőlem
a rémeket?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése