minden helyrekattan és kattogtam én is vélhetőleg....

Jól vagyok. Tényleg. Csak az angyalok ne hagyjanak magmra. És a lovak. Összeszedtem széthullott darabjaimat, összeragasztottam, és megint híven tükrözöm a világot. Ave mindenki! Holnap sokáig alszom. Az ágy mindig jó barátom volt. Az olümposzi istenek vigyázzák álmainkat. Könyörögjünk Hüpnosznak, hogy álmunk könnyű legyen...mintha Thanatosz bocsátaná ránk.
Tudom, tudom borúlátó vagyok. De nekem sosem lehet kibocsátani a gőzt? Hadd ne legyek mindig optimista!

requiem

Meghalt a kedves, a drága, a barát. Életem első emléke hozzá kapcsolódik. Ülök anyukám ölében és várjuk, hogy megérkezzen.(később kiderült, hogy apámat és nagynénémet is vártuk, de erre nem emlékszem). Két éves voltam akkor. Fontos volt nekem és nagyon szerettem. Talán ezért maradt meg ez az emlék. Még sok van mire vele kapcsolatosan emlékszem. És csak szép és jó. Mert ő is szeretett. Mikor kicsi voltam hozzá akartam menni feleségül és ő azt mondta elvesz. Mindig bolondozott. És én mindig hittem neki. Egy varázsló volt ő a szememben, aki bármire képes.
Szilveszterkor még velünk volt. Azt mondta menjek hozzá a nyáron(olaszországban lakott, keveset talakoztunk) és elvisz Rómába, szabadságot vesz ki, le visz a tengerpartra, aztán ő hoz haza, mert hogy rég nem járt itthon és vágyakozik. És olyan boldog volt, mikor igent mondtam. És nem fog hazajönni. A testét sem hozzák haza, ide ahová tartozott. Mi lesz a fiával? Az a gyerek csüggött az apján... Mi lesz a feleségével, anyjával, testvérével, velünk? Búcsúzom tőled Adi. Nem felejtelek.

csak azt ne........

Vannak napok amikor, nem micimackónak, hanem nekem, semmi dolgom nem akad, s ilyenkor rámtörnek az elfojtott, vagy elfojtásra szánt érzések, hangulatok. Senkit nem akarok terhelni velük, de muszáj elmondanom. Rágnak belülről. Hogy lesz mint lesz mikor lesz miért lesz milyen lesz hol lesz. meg ilyenek. és sírok...és erre?

Csak azt ne kérdezd, mért sírok én. Felelni erre, nem bírok én. Csak annyit tudok, hogy a szívem fáj, s ilyenkor sírni muszáj.

Vagy valami. Nem vagyok jól. Tényleg. Beszéltem ma lénával, de attól sem lett jobbb. Max. annyi, hogy tudom, mellettem van. Ez jó. Csak a megoldásokban nem segít. És ettől még inkább, bőgni köll. Meg kell a szívnek szakadni!

viszonylag

Meghalni és alunni, úgy alunni. S tán álmodozni...
Nem lehet kibírni azt ami van, ami itt folyik, folydogál vagy valami...Lesz valahogy, persze, mindig is lett valahogy. De azért számít a végeredmény, nem? Vagy csak az én gondolkodás módom olyan furcsa, hogy meggyőződésem, hogy, ha valamit csinálok annak többé kevéssbé jónak kéne lenni. Mindegy. Nem is olyan lényeg...Csak írok, mert nincs jobb dolgom.
Igaz ami igaz, az a vulkán még mindig birizgálja a fantáziámat. De túl teszem magam rajta, már sok mindenen túltettem magam.

viszonylag boldog lehetek s elégedett: hogy tehetek, hogy eme gyönyörű kínomnak élhetek, s hogy tiértetek láthatok én és érthetek s ti érettem -: mert így lehet elejét vennem az iszonynak, hogy boldog lehessek viszonylag. /Szilágyi Domokos/

Egy vulkán mélyén lenne jó...atomjaimra hullva...szar szar szar