csókok helyett

Ha már nem kell kimondanom a neved ahhoz, hogy tudd, hozzád beszélek, megnyílik e lágy csoda neked, mint elvarázsolt barlang ajtaja. Beléphetsz rajta és elveszítheted önmagad. Mert minek örökkön öntudatnál lenni? Halk fények játszanak hajamon. Akkor látlak a legjobban ha csukva van a szemem. S miként összefonódik két kéz, úgy fonódik össze két világ. Ha nagyon akarod, megidézhetsz. Hiszen hívásodra várok csak, mely életre kelt.

De míg rázárod a szavakra a szád és én sem engedem kiáramlani őket magamból, saját foglyaink vagyunk.

hó

lehavazott. még mindig hull. nézem. szép. várok.

nem vagyok egyedül.

brrrr

akkora üresség van a lelkem helyén. sírni kéne nagyon. csak tudnám miért. szürke a világ kint, varjak kárognak. és még hó sincsen. és úgy érzem egyedül vagyok. pedig dehogy. csak szeretnék egy olyan manót, akit a zsebemben hordhatok, bármikor elővehetem, és váratlanul is sokszor előmászik. és mindent tud rólam és szeret nagyon. egy ilyen manót kérek tőletek. csempésszétek a zsebembe egy hideg hideg éjszakán, mikor egy nagy boldog sörözés után megint egyedül és valamitől hihetetlenül szomorúan búcsúzom tőletek a kapu előtt. és még húznám az időt, hogy ne menjetek még...maradjatok még. ekkor csempésszétek a manót a zsebembe, és otthon, mikor épp letöröltem a szeretet után ejtett könnyeimet, majd ő hozza a zsebkendőt. és csak annyit fogok neki mondani mosolyogva, bedugult orral, hogy: hád idd vaty? ő meg csak bólint és készít egy forró teát.

újévi vers

léptedben járok.
hallgatom ahogy lehull a víz az ágról
csikladoznak a kavicsok, mit pataktested rámborított
úgy tudnék lenni neked, mint ahogy van melege a napnak
csönd van.
hallod? így ver a szívem. sztetoszkóp nélkül is idehallik.
ha hozzám érsz mindig szomorúbb leszek egy kicsit

hallgasd a fákat
még ők is el tudják énekelni neked a dalom.
a dalom mely érted született.
bennem, általam.
a testem dala
lelkedbe szűrődik.

miket írok?
nevetnem kell.
oly együgyű sorok ezek mint én, ha szeretek.

léptedben járok.
lépted a léptem.
életem életed.
hogy szakadjak el?

átléptünk hát vala...

itt és most, újév küszöbén csücsülve, most mondom el neketek, hogy mi a fogadalmam. fogadom, hogy erősebb leszek. fogadom, hogy többet fogok dolgozni. fogadom, hogy erősebben szeretek. fogadom hogy hű leszek magamhoz. fogadom hogy jobb leszek. fogadom, hogy újra tiszta szívvel nézek körül a világban. fogadom, hogy csak a tisztát fogadom be. fogadom, hogy emberebb leszk. fogadom hogy ezeket a fogadalmakat betartom.

nem fogtok csalódni bennem, ti, aki többet láttok énbelőlem, mint jómagam. elvárásaitoknak megfelelek. hiszen megérdemlitek.

-

ha letépsz magadról, mélyebben növök vissza rád!
de nem tépsz le.
öntözöl.
öntözöl és szidsz.
megsímitod fáradt leveleimet.

rádcsukom szemem míg nézlek.
napom vagy. melegem. étkem.
nem hiszed.
nem tudsz hinni bennem.
csak mosolyogsz.
és újratöltöd az öntöző kannát.


s ha majd virágbaborulok, mit fogsz tenni?
hová leszünk akkor?

ja és

nephelé nem tud jönni. nikander sem. majd megyek én. valamikor...egy havas hónapban. megyek nagy somogyországba, szeretetet kapni.

mindig újra...a hamuból többnyire

föltámolyogtam ide. az örök város. és ne rómára gondoljatok.
ami van: hideg, pihenés, internet, magány, tanulnivaló.
ami nincs: hangulat, szeretteim, tanulás, életigenlés.
állapotom a lebegéshez áll a legközelebb. semmitteszek. nem gondolkodom, mert minek? olvasok. petrit hozott zangyalka.
még filmezni sincs kedvem.
valójában a kedvhez sincs kedvem. de van 5 liter fehérborom. megoldjuk...
na és akkor vissza főnix-létbe, lassacskán megint föltámadni kéne. új erőkre szert tenni. dolgozni, tanulni... csak ne halasztgatnám önmagam percről percre, óráról órára, napról napra...