anya

ma jutott eszembe egy emlékkép. amint anyám, az az áldott asszony, mesélt. mesélt olysamit, csak amit most értettem meg.
ő volt az aki mindig ott állt mellettem és mesélt, tanított. tanított, most megértettett dolgokra. súgott örök igazságokat, amiket kislányként nem tudtam értékelni, csak most. aki tanult, dolgozott értem.
zene, festészet, színház. tőle kaptam. és öntudatlanul is az ő mozdulatait utáznom, az ő hangsúlyait használom. mert ő az édesanyám. a nő, a tanító, az anya, a feleség. gondjait vállamon érzem és segítenék...de oly mesze vagyok már tőle.

mégis én vagyok ő. mert bennem él. bennem lélegzik.

és ha beleszólok a telefonba, az ő hangján szólok.

vicc

ma kiszállás kabaréval, holnap temetés, holnapután szisz. minden halott mi körülvesz. én élek csak. és várok. mindig.

pillangók

szeretnék megpihenni. szeretném lehajtani valahová a fejem. egy patak partján a fűbe, vagy egy tölgy alatt az avarba. és nyitott szemmel álmodni az életet. elképzelni, hogy minden csodálatos és szép.
fáradt vagyok.a lelkem fáradt el. annyira hogy egy impulzusra sem reagál.
sírni volna jó...a vállán sírni, sokat. de ő nincs sehol. és nem érzi, hogy mennyire szükségem van rá most.



amikor utoljára meghaltam, pillangóként születtem újra valaki gyomrában. mellettem még egy pillangó röpködött. szép volt. azóta, nem tudom hová tűntem el...

halálok éve

meghalt tata. a szkarabeuszt levettem a nyakamból. jó éjszakát.

rendszeres olvasóimnak

azt sem tudom, hogy hol áll a fejem. mindig is tudtam h mennyire kegyetlenek az emebrek. de hogy enniyre? jaj ha tudnátok mennyi mennyi szenvedést tudtok okozni akaratlanul is - hát még akarattal.szisz. tudom.a kompromisszum a lényeg. de miért bántani közben az embert. másnak is vannak érzelmei. ezt is jó figylembe venni, ha belekezdünk valamibe(akár kompromitáló dolgokba is). jó. megoldom. beszélünk és jó lesz.
az az egy dolog igaz, hogy ha nem mondom el, a másik honnan az ***************ból kéne tudja hogy mi van bennem. hát ez is meg lesz oldva. elmondom, ha mégoly nehezemre esik is. mert azt hogy szeretek, nem olyan könnyű bevallani, megosztani, még az alannyal sem. na igen. és itt a másik kis probléma. megértetni. lásd így kellene tudnunk megérteni ahogy ölelni tudunk.szisz. mert ölelni egyszerű. a következménye a fontos és bonyolult. mert egyszerű megfogni valaki kezét. és utána, azt mondani, hogy nem érdekelsz, az egyszerű, de a következmény (az amit elindítottunk)az egy másik dolog.
na ja. én tudok tűrni. és kibírom télközépig, ha bottal ütnek addig, akkor is...de azt senki ne gondolja, hogy nem fáj. mert az egy ki******ott hazugság. csak leplezem. de ha kell nekem valami, or somebody, akkor a fájdalmam is eltakarom. mert nagyobb a boldogság, mikor az enyém.
érthető dolgokat írtam, vagy megint csak fosom a szót?

silentio

titkom csendjébe lassan beleőrülök. ha kínzásom a lényeg, cél elérve.

MbRi gondok

írni kéne, de belémszorultak a szavak. sem örömöm, sem bánatom, sem békém sem nyugtalanságom nem tudom kitálalni. van mindenikből. de tudjátok mit? szoktatom szívem a csendhez.
egy ideje megint szörnyen hiányzik sey. séta közben, az utcán, egyszercsak felvillan egy kép. ahogy filmet nézünk, vagy ahogy átfagyva bejön az ajtón. vagy az üveg abszint. szinte mind. vagy kézenfogva dvd kölcsönzőben. ő engem, én őt próbálom meggyőzni. végül marad mindkettő. a plázában(sic!) összebújva, másokat gúnyolva. vagy csak cigizni mozi előtt filmre várva. és még mennyi minden. színházban az exhibicionizmus kényszere. támogatni egymást a zárdaközben. hátatfordító alvások. átölelések. hagynom kéne. elszakadni, felejteni kéne. de nincs mibe kapaszkodnom. mint mohamed koporsója. függök ég és föld között.

mi lesz velem? hová legyek el? mert nem kell más. rajtuk kívül. és mégis egyedül vagyok.

délelőtt-délután-este

Reggel, meg délelőtt ócskapiac. mások levetett kidobott cuccai közt turkálni. mert mi van abban ami már senkié se?(pnl)lett egy porcelán baba a gyűjteményembe. két fém doboz. ruhanemű 3db. egy csízma, egy félcipő. csoki. teáfőző 5pohárkával. 3borospohár, miből kettőnek gyönyörű fekete talpa meg szára van. beszélgetés az egyetem volt takarítónőjével, a kedvenccel. színház sztorik. hogy mennyit tud az a nő. mindenkit ismer... jó volt őt hallgatni, eszmétcserélni vele. régi diákok szellemeit idéztük. eljöttek. haza. délután beszélgetés egy kislánnyal. kedves volt. majd mással is beszéltem. fölrugtam egy széket, megrugdostam az ajtót, döngettem a falat, majd kotyvasztottam valami kaját. tökből, sárgarépából(köznyelven murok), hagymából, paprikából, paradicsom pasztából, és kakaóból. sok fűszerrel. nekem ízlik. megkóstoltam. aztán készítettem egy melegszendvicset, ettem egy tányér lucskos káposztát és fél tábla csokit. majonézt kavartam. most írok.
nagyon hosszú volt ez a nap. talán azért mert korán keltem. máskor, mikor így érzem magam már 1 óra szokott lenni. most csak fél tíz. tanulnom kell. vagy bármi mást. nem akarok gondolkodni, mert megint tombolni fogok. üvölteni szeretnék, csapkodni, magam földhöz vágni, toporzékolni, és fölrugni mindent ami az utamba kerül. lehet, hogy kimegyek sétálni egyet. nagyon tele van a fejem. nagyon nehéz. inni is jó lenne. vagy valami. vagy belefelejtkezni az internetbe, de foglalt a gép meg a szoba. ezt írom csak meg, majd megyek.
vajon ő mire gondol? érdeklem egyáltalán? nem akarok belebolondulni. így is eléggé labilis a kis lelkem egyensúlya. olyan egyszerű lehetne minden...de az lesz...majd...majd megpihenek.