én láttalak földre hullani
kihasítottál az égből egy darabot
azóta csonka mint a hold
nem lángoltál ragyogtál inkább
mégis pernye követett
úgy ragyogtàl hogy kristállyá
formáltad a homokot
oda csapódtál be
millió szilánkra törve önnön
tükörképedet
nem hangzott fel üdvrivalgás
az égből
mindenki sírt
neked voltak csak szárazak a szemeid
zsibbadt kezekkel söpörted le
válladról szénné égett tollaid
isten aznap elfordította arcát
nehogy foltot hagyj rajta
örökkévaló tetoválást
nem volt jó nap
még a föld is abbahagyta
a forgást egy pillanatra
érezvén súlyodat
s te elindultál
hátra sem nézve
hogy megtanítsd fényedet mindenkinek
