persona

hol kezdődik a tudatod és hol vetíted ki magad valaki másra? mikor vagy önmagad és mikor játsza el valaki helyetted önmagad?
"A latin persona (személy) szó színészálarcot, azaz egy adott szerepet, megjelenésmódot jelentett"

és akkor ki az álarc? ki valódi?
bergman, bergman... gyönyörű képek-

vallomás

és ha félek? ez érdekel valakit? hogy nem tudok mit kezdeni magammal, nem találom a helyem...
mert minden itt van ami volt. színház. élet. vászon. ponyva. sátor.én. te. ő. a többiek. ki van mellettem? ha jobbra nézek űr, ha balra nézek szakadék, fel és le már nem is merek nézni.
vezetni kell engem, mint egy ovist át az úton. nem szégyelem. és a sötéttől is félek. gyerek.kiságy.folyósó lámpa.gyászfény.nagymamám meghalt. nem most. évek teltek el azóta. de most is úgy emlékszem csak rá, mint egy kiterített viaszbabára.nem lényeges. valójában ez csak egy fölösleges információ kilövellve a cybertérbe.számomra mégis van jelentősége és nem is kicsi.szégyellnem kéne magam.nem vagyok egy jó ember. ne haragudjatok. nem akartam hogy csalódjatok bennem, csak annyit, hogy szeressetek. mert esendő vagyok.mint ti mindannyian.és szeretem a pizzát. nem tehetek róla. dobjatok el vagy öleljetek magatokhoz. csak közömbös ne legyek. vessetek meg.azt lehet hogy megérdemelném.belebuktam abba, hogy nem tudtam meghódítani a világot.

blokk

Sorok között közöny.
Üres.
Kárpótol a csend.
FelCSENDül, körül leng.
S mint álom a
háztetők felett
rádnő, betemet.
Kérdés dobol füledben.
Nem mondod ki.
A szemedbe világít
a valóság és nem
érzed az érzéseid.
Csak állsz fagyottan.
Lényedbe markol
a nemlétezés álcája
vagy az álcázott nemlétezés.
Beszívod a levegőt...

gondolatok(na nem a könyvtárban...csak úgy)

Tegnap megöltem egy legyet.
Zavart.
Kavicsok alá temettem
s még egy keresztet sem vetettem.
Nem vagyok katolikus.

-

Hangok a tükörben.
Valaki beszél.
Nézed, de csak te
bámulsz vissza belőle.
Zavar, hogy nem érted.
Honnan a hang?
S a kisfiú a tükör
másik oldalán énekelni
kezd.

-

Kinyújtom a kezem.
Fehér.
Ujjak vannak rajta,
s a bőr alatt vér.
S gondolkozom. Él
ha élek.
S ha nem élek, csak kéz.

khm..khmm

Hát, szóval izé, na. Meg minden.
Úgy gondoltam, hogy ha már... akkor aztán!
Nem tudom miről szól ez a blog, na jó...többnyire rólam, de ez csak az egóm miatt van. Egyáltalán mi az a blog, és hogyan kell szerkeszteni?
Na, ilyen s ekkora... Lesz majd valahogy ez is ahogy minden más.


Néha úgy érzem, hogy az életem nem bennem, hanem magamon kívül zajlik... or something...what ever.

Jól van kicsim. Megyek a hülyeségeimmel.

Én

Egy vízesés párájában
mohalepte kövön ülve
s hallgatva a víz csobogását
úgy éreztem bármit elérhetek.
Szemem belátja az Univerzumot
és két kezemben tarthatom a Földet.
Hatalmasnak láttam magam
és erősnek és legyőzhetetlennek.
És az voltam...Isten.
Mosolyogva álltam fel onnan,
lepöccintve ruhámról egy bogarat.

...

Szorítanálak egész nap, hogy
ne rajtam kívül, hanem bennem
vagy velem, de itt legyél.
Kapaszkodnék kezedbe, zakódba,
nem engednélek el... görcsösen
markolva ölelnélek...
De pont ettől félek.
Belédakaszkodva elveszítenélek.

***
Nem is tudom miért jó, hogy vagy...
Az egésznek egyszerűségében csírázik a
boldogsága: Fogom a kezed.Rámnevetsz.
S a szemed! Igen...
Kezem finoman az arcodhoz ér
s a hátunk mögött lehullik
egy falevél...

Jön a tél.

Á-tól Z.-ig

Mert kell, hogy legyen út melyen elindulhatok
és megérkezhetek oda, ahol vársz vagy
vágyom, hogy várj. Valahogy megoldom
az örökös rejtvényeket és megpróbálok
nem elbeszélni a gondolataim mellett.
Mert itt vagy ágyamban, itt
vagy vágyamban, itt vagy valahol
megfoghatatlanul és könnyedén lebegve;
betöltöd egész valóm és még nem
sírtam és talán nem is fogok mert
még a bizonytalanság marcangol, a
rengeteg nemtudom és látod...
így nem tudom hogy hogyan, miként
és mikor. De hogy kell az biztos, mint
ahogy kell a reggeli friss levegő és
az esteli fáradtság. Nem tudom hogyan törtél
így rám de látom magamelőtt ahogy
felémfordulsz. És milliószor fordulsz
először felém, mert azt a pillanatot
lefagyasztottam és beégettem tudatomba,
hogy tudjak belé kapaszkodni, ha zuhanok,
vagy ha kezd kicsúszni a talaj a lábam alól
és nem tudom nem látni és olajág galambcsőrében.
Vigyázok a pillanatra, mint kincsemre
és megvédem még önmagamtól is.

Csillagpor

Mintha valami éjféli vendég volna
egy lágy szellő hátán érkező
idegen érzés és vágy mely felszáll
halkan sóhajtó életedből mielőtt
egy csillag láttán végképp elveszítené
a fonalat amelyet követett magányos
álmai közepett és felszított érzékeivel
csalódottan megtörve porbahull rálehel
még egyszer az elnemmondott megnemértett
percek és szavak hamvaira majd ha
vége eltűnik valamerre a tudat partjain
túl hogy hátha megleli értelmét önnön
értelmetlenségének.

Lepke

Csitt. Vágyamba gabalyodtál.
Nekifeszülsz a szálnak, de nem szakad.
Látod? Akad olyan lakat amely
rádkattan fémesen, végesen.
Édesem, ne ficánkolj, mert
megfojtalak akaratlanul oly
szoros körülötted a fonál.
Pókfonál. Vadul villódzó fények
ölében rámcsúszik az éj.
Na, ne félj! Kiszabadítalak
a hálómból, repülj tovább.
Arra teremtettek.
S mint egy rossz álomból ocsúdva, mikor izzadtan
ébredsz, valami furcsa, nyomott
űr marad hálóm nyomán...

hajnalodik

Csupasz veréb vergődik a sárban.
Megcsillan rajta a fény.
A fák lombtalan ága
szegény, beteg ember kezeként
görcsberándulva kapaszkodik a szélbe.
A padon egy repedt műanyagpohár.
A földön még füstölög egy félbe
(vagy negyedbe akár) hagyott cigaretta.
A lámpa kialszik és egy
vonat fémes csattogása kettészeli a csendet.

kezdet

hogy miért:
már rég alakul. bennem.
nem volt hozzá bátorságom.
igen, igen, féltem.
rájöttem, hogy nincs mitől.
úgyhogy nekiültem.
hát itt vagyok, kifeszítve a sorokra, olvassatok!

igy született meg a krétapor felhők.
adás vége...

GalambOk

“És megjöve őhozzá a galamb estennen, és, ímé, leszakasztott olajfalevél vala szájában”(Mózes, I.8,11)

Galambra várva éljük napjainkat:
mindegy hogy sült vagy olajágat hozÓ megint miket beszÉlek én ahogy a magam módján tudOkot keresve mint mindenki máS meg sem gondolom hogy hitetlenül szaladOkozataim elmenekülNeked mondjam hiszen a legjobban te tudOda vissza hányszor tévedtEmber vagyok ez van fogadd Elefánthibáimat a szarvas már lejárt meSeregnyi galamb jött a helyéRemélem megÉrted csinálatam értünk hogy nekünk is legyen miben hinnünk unalmas óráinkbAnnak ellenére hogy már nincs hitünk

S a galambok mindig megérkeznek.