2008. március 20.

mese


egyszer volt hol nem volt, somogyország közepén egy juhász. de nem akármilyen juhász volt az, hanem csillagszemű.(pont mint abban a másik mesében). nos, akire ez a csillagszemű juhász ránézett a csillagszemével, arra aztán rá volt nézve. mert olyan nagyon tudott nézni, ahogy csak ő tud.
ez a juhász egy szép napon(inkább éjszakába hajlott már) úgy döntött, hogy két sör között sort kerít egy kis leánybolondításra, hát fogta azt a két csillagszemét, reávetette egy leányra, s azzal azt meg is babonázta. a leány úgy érezte, hogy nagyon nagy lett hirtelen a meleg, s a kis kocsmában(mert, hogy szavamat össze ne tévesszem, kocsmában voltak a lelkemék)ami eddig tele volt, egy árva lélek sincs rajtuk kívül. pedig volt, nem is egy és nem is árva, de a leányra rá volt nézve. hát a juhász gondolta magában, hogyha ezt a leány így jól megnézte, egy darabig feléje se tekint, hadd lássa mi történik. történt ami történt, de a vége az lett, hogy a leány megkerste a juhászt és csak úgy könyörgött neki, hogy nézzen reá többször is, máskor is, ejsze még az es jó lenne, ha társául fogadná, mert ő a csillagszemek nélkül meglenni nem tud. fűt fát igérgetett a juhásznak, hogy jó társ lesz ő. főzni is tud, mosni is tud, mosogatni, varrni is tud. hát gondolta a juhász, hogy, most már egye fene, ha már kellet neki nézegetni a leányt, hájszen megtartja, egy darabig jó lesz. éltek, éltek éldegéltek nagy somogyorszag kellős közepén, nagy boldogságban(mert hogy szavamat össze ne tévesszem megszerelemesedett a leány nagyon a csillagszemekbe, de juhász is megszerette a leányt, a maga módján)
hát egy napon mi nem történik? a leányt egy szörnyű gonosz boszorka magához húzta mágikus kötéllel. rabul is tartja nagy erdélyországban, egy nagy sárga épületben és nem hajlandó visszaengedni fogadott társához. búsult is eleget a leány is, meg a csillagszemű is, de nem tudtak változtani a dolgon. galambpostán írták egymásnak a sok levelet, sírva, búslakodva.
tudták viszont hogy a boszorka varázsát megtörhetik, ha a leány kitanulja a gondolatelmondást, elmegy nagy somogyország kellős közepébe, amikor ott épp gondolatelmondó verseny folyik. Ő is benevez és a gondolatokjat olyan szépen elmondja az ottani, jó szívű kegyes varázslókank, hogy azok feloldozzák róla a boszora átkát. a leány szerint jobb a varázslók keze alatt kinlódni, mint a boszorka keze alatt.
a csillagszemű juhász nagyon örült annak, hogy ezt ilyen szépen kifundálták, s segítségül, szólt a tündér nővérének, hogy a leányt tanítsa és segítse.(mert, hogy a csillagszeműnek egy tündér nővére volt, akit ugyanaz a gonosz boszorka és a varázsló ura tartottak fogva).
a leány azóta is készül és tanul. de közel van már szabadulásának ideje. a csillagszemű juhász meg hűségesen várja.

to be continued...

pffffffffffffffff

holnap nagypéntek. nagy ennel. hmmmm. és húsvét, ez meg nagy há. töltött bárány, minimum. kár hogy hányok tőle, de a feeling megvan. ünnepi ebéd, fehér abrosz, kosárban fű és hímestojás... és másnap! másnap jönnek a kedves locsolók, és mindneféle pacsulival öntözik meg szegény fejemet. aztán iszunk és mindenki boldog...én meg napokig bűzlök. ez van. és közben megváltanak, hogy el ne felejtsem, de úgy aztán nagyon. mondjuk, engem speciel nem, mert nem vagyok katolikus. akkor velem mi lesz? mehetek a pokolra? legalább jó meleg van odalent. na de elég a blaszfémiából. jó oldaluk is van a dolgoknak. pl.: nyugodtan unatkozhatok 5 napig, nem zavar meg közben senki.

tudom, tudom, kellenek az ünnepek...de én akkor sem vagyok velük megelégedve. nyissunk vitát róla? vagy menjek a hülyeségeimmel?

2008. március 17.


álmaimban sokszor talakozom Vele(d). és olyankor nem szeretek felébredni. mikor kinyújtom a kezem Utána(d) csak az űrt ölelem. Beszívni teste(d) illatát. ..

nem talátuk meg a tévénket. elrobogott. és a padot sem találtam amiről néztük. de legalább már tudsz pörköltet készíteni. és büszke vagyok mindenre amit tudsz. és ha olyan vagy, mint Platonov, olyannak szeretlek.
és jó, hogy felfedeztük a mellettetek lévő kenyérüzletet.(újra) és az aranyiránytű is tűrhető volt.
és a harcok a takaróért. melletted megtanultam élni.
cigaretta... száll a füst. már holnap van. már ébredünk, már készülünk az indulásra. reggel kávé. ramatyul vagyok. már holnap van? megint elkezdődött egy nap... nélkülem.

bennem fog felkelni a nap, érted.

2008. március 16.

minimum 1000km...hmmmm
kibírható. van tétje. megváltoztam emberek.
mostmár megyőződésem hogy írhat egy pasi olyan verset egy nőnek, mint az elbocsátó szép üzenet vagy a semmiért egészen...ennyi...

ha valki nem tudná miről beszélek, íme a versek:


Elbocsátó, szép üzenet

Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlõtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.

Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegybõl, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.

És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövõd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsuztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énembõl valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott díszeibõl egy nõre.

Büszke mellemrõl, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben,
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krõzusságom nyoma
S hozzám tartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki elõttem kis kérdõjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.

Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenõ imakönyvbõl kihullva,
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó nõjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.


Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.


Ha véres agaron kolonizálunk oropharyngealis streptococcus-t, akkor 12 órán belül a táptalaj bezöldül.
no comment

requiem



És mikor rádborult puhán a fa nem gondoltál arra, hogy tegnap mi volt. Nem kísértett a múlt csak lepihentél csendesen és elmúlt minden múlandó. Mert akkor már nem számított csak az, hogy ne légy, csak annyi, mint egy pillangónyi lét és átsuhantál csendben, halkan a gyerekszobán és csókot leheltél ott mindenm tárgyra, a felöltöztetett babára és a lányra, kinek szőkesége hasítóan fájt a fekete ruhában és tovább suhantál és megérintetted az ősz hajat s a könnyes szemet, mely miattad, utánad égett és utoljára a szépet,a kedvest, ki nélküled elvesz, mert te tartottad őt. Elsuhantál. És itt maradtunk, fájdalmunkba fagyva, döbbenten, hogy ennyi egy élet, mely másokat éltet.
De visszajöttél, mert kellet, hogy legyél és finoman simítod az asszonyt ki a helyedbe lép és megcsókolod a lányt, ki lány lesz a gyerekszobában és Sára... itt maradt Sára...Sára


in memoriam Ferenczi Éva édesanya, feleség, barát...több mint barát...

nő a múltból


valami elkezdődött itt is. igényes színház? nem tudom. engem megfogott. de nem is erről akartam írni. sőt, írni sem akartam. de ha már itt tartok, akkor elmodom. igen színházat láttam. mégha hagyott is maga után kívánni valókat, melyik darab nem hagy? nem érzem magam érdemesnek arra, hogy kritizáljak bármit is. nincs hozzá jogom. csak a véleményem mondhatom el.

színész leszek, úgy néz ki. soha nem akartam más lenni. és mégis kételkedem magamban. hol maradt az a lelkesedés amivel neki indultam a "pályának"? hitem van, még ha ingadozik is.
nem segítséget kérek, nem bíztatást. magamban kell ezt lerendeznem. csak úgy leírtam.

nem szabad elfásulni!