ouroboros

Ma megint találkoztunk.
Te, aki énekelt a szemével,
és én, akinek a porba hullott a tekintete.
Hajad láng volt azon a reggelen.
Élő láng, veszett lobogás.
Én csak néztem, és kezeim közül
földre esett a magány.
Felgyúlt feletted egy felhő.
Lángolt az égbolton, mint egy
felfelé hulló csillag.
Majd csak a pernye,
csak a hamu,
a retinába égett fényfolt maradt.
Áttesző volt a bőröd, rajta
ezer repedés, min mézként
csurgott elő az idő.
Én álltam ott és cseppenként
veszítettem el benne önmagam.
Ma megint találkoztunk.
Vagy az idő rándult egyet,
s idegesen visszatipegett.
A holnap, mint a homályos
tükörképe a mának, fel-fel csillan
homlokodon.
Nem ismertelek meg. Sem most,
sem akkor, sem soha.
Csak bámultalak tágrazárt lélekkel.
Hallottam, hogy hívtál.
Itt vagyok.
Újszülött kezeimmel nyúlok feléd,
hogy megismerjelek.
Tüdőm bolyhai beleremegnek a sikolyomba.
Hová rejtselek?

létem

Ami éget:
a döntések meváltoztathatalan kényszere.
a könnyek.
a szabadság megvonása.
a hideg.
a visszaforíthatatlan idő, ami hömpölyög.
a magány.
a hidak leomlása.
a szavak kimondottságának véglegessége.
a törés.

Ami dermeszt:
a színtelen fájdalom, ami csendből születik.
az érintések.
a feledhetetlen múlt.
a szemek rebbenése.
a titkok.
az összekulcsolt ujjak börtöne.
a hirtelen fény.
az ismeretlen lobogása.
a tévedések.
a hibàk.
a jövő átláthatatlan szemtelensége.
a törés.

Égek, megfagyok.
Így vagyok ember.

jég

Hàt ennyi volt.
Egy pillantás ami belefagyott az időbe.
De szétörött az is.
Cipőm orránál hevernek romjai.
Nem visz rá a lélek, hogy
rátapossak.
Egy darabkában még tükröződik
egy szem csillogása.
Egy kéz remegése.
Egy csodálkozó mosoly.
Kikerülöm hát.
Otthagyom.
Nem ez az első.
Megtanultam már
nem belehalni.