ouroboros

Ma megint találkoztunk.
Te, aki énekelt a szemével,
és én, akinek a porba hullott a tekintete.
Hajad láng volt azon a reggelen.
Élő láng, veszett lobogás.
Én csak néztem, és kezeim közül
földre esett a magány.
Felgyúlt feletted egy felhő.
Lángolt az égbolton, mint egy
felfelé hulló csillag.
Majd csak a pernye,
csak a hamu,
a retinába égett fényfolt maradt.
Áttesző volt a bőröd, rajta
ezer repedés, min mézként
csurgott elő az idő.
Én álltam ott és cseppenként
veszítettem el benne önmagam.
Ma megint találkoztunk.
Vagy az idő rándult egyet,
s idegesen visszatipegett.
A holnap, mint a homályos
tükörképe a mának, fel-fel csillan
homlokodon.
Nem ismertelek meg. Sem most,
sem akkor, sem soha.
Csak bámultalak tágrazárt lélekkel.
Hallottam, hogy hívtál.
Itt vagyok.
Újszülött kezeimmel nyúlok feléd,
hogy megismerjelek.
Tüdőm bolyhai beleremegnek a sikolyomba.
Hová rejtselek?