Meghalt a kedves, a drága, a barát. Életem első emléke hozzá kapcsolódik. Ülök anyukám ölében és várjuk, hogy megérkezzen.(később kiderült, hogy apámat és nagynénémet is vártuk, de erre nem emlékszem). Két éves voltam akkor. Fontos volt nekem és nagyon szerettem. Talán ezért maradt meg ez az emlék. Még sok van mire vele kapcsolatosan emlékszem. És csak szép és jó. Mert ő is szeretett. Mikor kicsi voltam hozzá akartam menni feleségül és ő azt mondta elvesz. Mindig bolondozott. És én mindig hittem neki. Egy varázsló volt ő a szememben, aki bármire képes.
Szilveszterkor még velünk volt. Azt mondta menjek hozzá a nyáron(olaszországban lakott, keveset talakoztunk) és elvisz Rómába, szabadságot vesz ki, le visz a tengerpartra, aztán ő hoz haza, mert hogy rég nem járt itthon és vágyakozik. És olyan boldog volt, mikor igent mondtam. És nem fog hazajönni. A testét sem hozzák haza, ide ahová tartozott. Mi lesz a fiával? Az a gyerek csüggött az apján... Mi lesz a feleségével, anyjával, testvérével, velünk? Búcsúzom tőled Adi. Nem felejtelek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése