2009. február 17.

a parthoz érve

a levegő beáramlott a tüdőmbe. igen. fölsírtam a gyönyörűségtől. évek óta minden reggel fölsírok, mikor bekapcsolják a lélegeztető gépem.



voltak néhányan, akiket nem ismertem. arcuk nem volt túlságosan jelentős. elsikkadtak a tömegben. összekulcsolt kézzel figyeltem a felvonulókat.



mikor újra találkoztunk, már szakállat viselt. határozottabbá váltak a vonásai. de mikor ásított, a régi, suta gesztussal kapta szájához a kezét.


kinéztem magamnak egy ruhát. lila volt. dekoltált. valamiféle sztreccses anyagból. mintha egy régi álmot álmodtam volna újjá. mire a bolthoz értem, már megvásárolták.


teát szürcsöltünk. az unokáiról mesélt. az egyiknek sízés közben eltört a lába. a másik most végzi a jogot. hallgattam őt és nem mertem a szemébe nézni.

Nincsenek megjegyzések: