pillanat

kibomlott az átkozott. nyugodtan sétáltam, a nap is sütött még, mint a jó sztorikban általában. azonban, hogy ez ne egy jó sztori legyen, egyszercsak kibomlott. nem bírta tovább a kötöttségeket. kibomlott és szabadon libegett mellettem, mögöttem és, szerencsétlenségemre, alattam. mert ez volt a baj. alattam. ráléptem. a nap nagyon gyorsan eltűnt, nehogy majd tanúskodnia kelljen később. nem hiszitek el, de még a szélcsönd is beállt. zuhantam. mint egy darab fa. zuhantam. pont úgy. mereven. mint egy darab fa. pont úgy zuhantam. zuhantam mereven pont úgy mint. egy darab fa. úgy. felhorzsoltam a térdem és fájt a csuklóm. (dédnagyapámat ugyan nem ismertem, de azt hiszem bennem reinkarnálódott. azt mondják nagyon cifrán tudott ám káromkodni...tovább vittem ezt a tudományát)

na, ezért fogok ezután cipzáras vagy tépőzáras cipőket hordani!