végre itthon, ahol el lehet bújni. ahol nem kell vizslató szemek elé állni. hogy mi bajom? az egész világ. és benne minden férfi és nő. akit szeretek attól csak közönyt kaptam. mit közönyt? inkább nem is figyelt, nehogy rossz legyen neki. csak nikander és nephelé voltak azok akik úgy fogadtak magukba mint akkor. áldás ez. áldás.
és most az örök városban. bújkálok a saját árnyékom elől. csak benjámin mellett ülni jó. neki mondani sem kell hogy mi van, tudja ő. és sírtam, sokat sírtam az elmúlt napokban. de az is elmúlik. mint minden.
jön a nyár. és elsimulnak a ráncok. anyám keze és apám szakállában sárga folt. jó éjszakát...
lowes outdoor furniture
3 éve
3 megjegyzés:
igen...most már én is biztos vagyok abban, hogy otthon...megpróbálunk "kilazítani"...
Habár, az elős pillanatok amikor egyedül leszel a szobádban, a saját szobádban, és nincs se osztálytárs, se lakótárs, és nem bentlakás ahol, ha valaki jön, ajtót kell nyiss, mert úgyis tudja , hogy otthon vagy, mert olyan vékonyak a falak, hogyha kettőt lépsz már tudják, hogy mit csinálsz...És amikor itthon vagy, az olyan más, olyan, hogy már elképzelni sem tudod...Nehezek az első pillanatok, mert nem tudod kezelni őket, nekem legalábbis nehezen megy. Csend van, csak az utcáról beszűrődő hangokat hallom, de ha azok is zavarnának, becsukom ezt a műanyag termopános szart...és kész, már hang sincs....semmi. Ücsörgök egy ideig az ágy szélén, hogy na...valaki jönni fog...és senki. Kezdem felfedezni a világot körülöttem, ÉN kezdem felfedezni, egyedül...és nem kell játszani...semmit, habár már nehéz nem játszani valamit.Hosszan tudok aludni itthon, úgyhogy egy ideig elvagyok az alvással, és azzal, hogy senki nem fog bejönni...aminek a legjobban örvendek...Csak ha felébredek, megint egyedül...fáradt leszek, mert sokáig nem alszom jól Vásárhelyen, és amikor itthon egy jó, hosszú alvásból felébredek, olyan fáradt vagyok, mintha életemben egyszer nem aludtam volna. Jó lenne embereket látni, gondolom magamban...de a Tein is messze van. Jó lenne egy kávé, de fel kell menni a lépcsőkön a konyhába, már az is messze van. Jó lenne megnézni a leveleket, és hiába, hogy a felnyíthatós fekete masina, a két katicabogárral feldíszítve az asztalon fekszik...nincs erőm felnyítani, így leveleket sem nézek. Egy hatalmas ordítás,hogy ANYU...az egész negyed hallhatja, majd édesanyám bejön és beszélgetünk, vagy ha erőm van felmegyek és beszélgetünk...iszunk egy jó kávét...aztán azt sem tudom, hogy hol kezdjem...az államvizsgáról meséljek, a felvételiről, az osztálytársaimról, a hülye helyzetekről az életemben...ezek olyan dolgok, hogy nem tudom, hogy hol is kellene kezdeni, úgyhogy úgy döntök, hogy majd máskor...és amit akkor nem mesélek, azt soha nem fogom már...ez már beigazolódott. Vannak olyan helyzetek, amiket mindig el szerettem volna mesélni valakinek, legyen az barát, szülő...mit tudom én, bárki, de nem tettem, és azóta ahányszor akarom...már nem tudom hol kezdeni...van ilyen...
Kicsi Zenkő...jó otthon...a nagy házba...?!
a nagy házbaN ...mert zavar...kijavítom. Nagy csók
most bárhol jó, ahol egyedül lehetek...
Megjegyzés küldése