fényhordozó

szárnyam csonkját kapargatom
valahonnan az isten vigyorogva bámul le rám

ráncaim mélyülnek
számtalan okot adok magamnak a gyűlöletre

lábaim nehezek
térdeim nem bírják testem súlyát

csak vánszorgok
a sárban húzom magam

de felállok egyszer
és elengedem a hangom

messzezengek
csak erőt kell gyűjtenem a kiálltáshoz

fényt hoztam
tiszteljétek vakmerőségem!