monológ

tegnap azt kérted hogy beszéljek. nyiljak meg neked. és én beszéltem. megpróbáltam elmondani magamat, magunkat,azt ami bennem él. hallgattál. és csak néha néztél rám. belőlem meg folytak a szavak. a fölösleges, a semmitmondó, a hasznavehetetlen szavak. nem voltam elégedett. én elmondanám kérdezés nélül is. de minek? ha úgyis érzed. ha olyan pontosan tudod, mint ahogy szavakkal megfogalmazni sem lehetne.
nem tudom használni a szavakat. ki nem mondva még adekváltnak tűnnek, de ahogy kiköpöm őket, értelmüket, szépségüket vesztik.
tegnap azt kérted hogy beszéljek. beszéltem. és ugyanannyit tudsz mint eddig...hát mi értelme volt? jobban szeretsz tőle? jobban szeretlek? összébb tartozunk, mint eddig? nem a szavak a fontosak-mondta hozzám hajolva, csukott szemmel, félálomban. majd megszünt létezni.