itt vagyok...kifeszítve a sorokra...olvassatok

nem lehet egy csupán ha ketten. hiszem és vallom.

két idegen. a sors különös árnyjátéka a falon. két kéz amely összeér valamilyen megmagyarázhatatlan kényszer miatt. két idegen.
kell-e ismernünk egymást, kérdem én, ha kezem kezében érzi jól magát, szám a száján talál menedéket, szívem az ő szívén ver a legboldogabban? kell-e ismernünk egymást, ha ismerik már rég egymást a sejtjeink, s legbensőbb zsigerinkben is érezzük az összetartozást? kell-e ismernünk egymást, kérdem én, ha eleve elrendeltetett minden. ha így kell lennie, így lesz. ha nem akkor nem. mit rágjam magam hát a holnapon? inkább kitárt szívvel fogadom magamba a mát. és szeretek, amíg lehet, amíg nem késő.




(rég szerettem így. híven, mocsoktalanul, feltétlen rajongással, mint gyermek szereti az anyját. és már nem félek tőle. újra embernek érzem magam.
máma is mint régen: levettél keresztemről és helyettem lettél krisztusom.-mily érdekes a véletlenek összjátéka...a történelem ismétli önmagát...)



ja és hogy stílszerű legyek, íme Szilágyi Domokos:

röpülünk mi is, kedvesem -: te, aki megszerettél s én, aki úgy lettem ember, hogy beléd tudtam szeretni