találkozás

teganap találkoztam önmagammal. már messziről integetett de én csak későre vettem észre. elmentünk teázni. ő sokat beszélt. én hallgattam. elbűvölt, újra. aztán sétálni indultunk, meleg volt. kabátját félkarjára vette, úgy ballagott mellettem. fújt a szél. de nem volt hideg. azt furcsállottam, hogy semmi "olyasmiről" nem esik szó. beszéltünk mesterségről, könyvekről, zenéről- jut eszembe, megrótt mert már régen nem hallgattam a klasszikusokat-, még a gyermekkorunkról is megemlékeztünk. de semmi más. és én vártam, hogy mikor kezdi rá. de nem kezdte. leültünk egy padra. néztünk magunk elé és hallgattunk. én "azon" gondolkodtam. ő a verebek játékát tanulmányozta.percek, vagy órák telhettek el így, mikor felém sem fordulva, szinte lehelte a kérdést: Elnevezted?
annyira váratlanul ért, hogy először föl sem fogtam, mit akar. majd mikor leesett, hőhullám öntött el. talán el is pirultam. nem tudom. még mindig nem nézett rám. merőn bámulta a verebeket. mintha nem is kérdezett volna semmit az előbb. mintha nem ő lett volna az aki megszólalt. min tha semmi köze nem lenne hozzám.
Még nem...-mondtam
rámnézett. meglepetésemre nem metsző, gúnyos tekintet villantott felém, mint vártam, hanem épp ellenkezőleg. meleg volt. és megértő.
Ráér.-mondta. megpaskolta combomat. fölállt és elindult...
nagyon nagyon öregnek és megviseltnek tűnt hátulról. de tudtam, hogy mosolyog. boldog voltam.