tenyérvonalak

kar(d)odba dőlök. szédülök tőled. te ellöksz és kiszívod belőlem a lelket. is. majd összetartozásról fecsegsz, mint mások az időjárásról szoktak.
ne hidd azt hogy vádakkal dobállak. nem. megállapításaim indái vesznek csak körül. ökölbe szorult kéz. s a kézben pillangó. vagy bármilyen élet. erős vagyok. és én is ismerem a sors rejtelmeit. előttem is felfedi titkait a mindenható. de attól még szakadok. darabokba. már számolni sem győzöm. s bár tudod, hogy csak érted(még magamért sem annyira), mégis elmész. hátatfordítasz és kivonulsz az ajtón, mint egy egyszemélyes győztes hadsereg.
nem. nem vetek semmit a szemedre. te ez vagy. elfogadtalak. ezen már régen túl vagyok. és megszerettem a hibáidat, mert hozzád tartoznak. csak türelmetlen vagyok. ennyi az egész. mert ha elérhetem a tökéletességet, akkor minek nekem várni rá? de, persze, nem jöhet minden egyből. meg amúgysem azért vagyunk a világon hogy boldogok legyünk benne. hanem csak úgy, hobby-ból. bár bajnak ez sem baj. csak így eléggé indokolatlan a létezésünk. lehet hogy...? lehet. semmi sincs kizárva. de ha válladra hajtom a fejem, életem alkonyán, akkor tudni fogom. tisztán, csillogón látom majd. és hinni fogok benne és benned.