pótcselekvés

hol egykor voltam most újra vissza
térek terelem magam
tenyerem izzad fejemen
szorítom halántékom hogy lüktetése csillapodjék
valamelyest helyrehoznám én
de már nem lehet csak tépem ki a szememet hogy nemlátván
lássalak
salak salak a cipőn a falon salak az ablakon
salak érzeményeim rég elérzettek lettek
ködbefojtom magam kényszeresen
szívva tüdőre a sűrű
levegőt csak most nem elgyöngülni
fenyegetek átkozok
áldozok szent oltáromon melynek neve fülembe fagyva
zúgva zúg
rítusaim megritkultak
reszketve gondolok a holnapokra annyi
annyi
ennyi